Konyhalál

Sajttorta 3 hozzávalóból

csokis sajttorta chocolate cheescake

 

Készítettem már többször sajttortát (legutóbb éppen szintén csokisat, de volt már gesztenyés és banános is), egyik sem volt bonyolult, de hogy ez csak 3 hozzávalóból áll … naná, hogy ki kellett próbálnom.

És most látom, hogy kicsit benéztem a receptet, mert eredetileg 12 dkg krémsajtot ír, én meg beleraktam kb 20 dkg-ot (de lehet, hogy volt az 22 is, mert kicsit megdézsmáltam a 25 dekásat … :)), de így is jól megsült és összeállt. Ezen kívül fehércsoki szerepel az eredeti receptben, azt meg nem kaptam a boltban, sebaj, lett étcsokiból. Tehát most az általam készített hozzávalókból és mennyiségeket írom le.

 

Hozzávalók:

20 dkg krémsajt (mascarpone vagy más)

10 dkg étcsoki

3 tojás

 

Elkészítés:

A tojásfehérjékből verjünk kemény habot.

Olvasszuk fel a csokit, keverjük össze a krémsajttal és a tojássárgákkal.

Óvatosan keverjük össze a fehérjével, vigyázva, hogy ne törjön össze nagyon a hab.

Egy kapcsos formát (és 16 cm-eset használtam, megsülve a tészta kb 3 cm magas lett) kívülről becsomagolunk alufóliával. Én duplán csomagoltam, biztos, ami biztos.

Beleöntjük a tésztát. A tortaformát egy tepsibe állítjuk, melybe 1-2 cm magasságig vizet töltünk.

175 °C-ra előmelegített sütőben 30 percig sütjük, majd a sütőt lekapcsolva további 15 percig benne hagyjuk (az ajtó kinyitása nélkül).

Ha kihűlt, szeletelhető.

Nekem az aljától nem vált el olyan szépen a tészta, tehát érdemes egy vékony késsel alul is végigvágni vagy itt is a szokásos darált keksz-vaj párosából “tésztát” készíteni alulra (bár akkor már nem 3 hozzávalós lesz).

 

 

Ezzel a recepttel nevezek a VKF! 70. fordulójára, ez egy bloggerek közti játék, a neve Vigyázz, Kész, Főzz! Az aktuális házigazda által megadott témában sütnek-főznek a nevezők, ez most éppen a sajt.

 

 

Ha tetszett a recept, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a Blogkövetésre, ne maradj le egy bejegyzésről sem! 🙂

 

csokis sajttorta chocolate cheescake

chocolate cheescake csokis sajttorta

 

Forrás: http://timikekonyhaja.blogspot.hu/2013/11/sajttorta-3-hozzavalobol.html

 

Répából nyúl? – egészséges sárgarépás bonbon

sárgarépás bonbon

 

 

Kutyából nem lesz szalonna. De sárgarépából lehet nyúl? 🙂

Tökegészséges, tökfinom! Ja, nem tök, répa! De tényleg, egészséges alapanyagokból finom, sütés nélküli édességet készíthetünk egyszerűen. 

És ha már itt a húsvét, tálaljuk stílusosan nyuszi-alakban.

 


Hozzávalók:

4 sárgarépa
4 marék darált dió
1 citrom leve
4 evőkanál méz
kb 10 evőkanál kókuszreszelék

Elkészítés:

A répát kis lyukú reszelőn lereszeljük.
Összekeverjük a dióval és citromlével, mézzel ízesítjük.
Annyi kókuszreszeléket adunk hozzá, amennyit felvesz.
Kókuszreszelékbe vagy fahéjjal kevert darált dióba forgatjuk.



Konyhalál Facebook oldalát itt találod!

 

Ha egy kis izgalomra vágysz, játssz a Nyomozz! Süss! Nyerj! nyereményjátékon!

 

 

sárgarépás bonbon
sárgarépás bonbon

Burger monster

monster burger 1

 

 

Anti-valentin-napi bejegyzésem következik a sok szívecske után 🙂

 

A VKF! (Vigyázz! Kész! Főzz!) játék jelenlegi fordulója Katucihoz került, aki a szendvicsek és burgerek témát adta meg. Először azt hittem, nekem ehhez nem lesz ötletem, de aztán szerencsére nem így lett 🙂

Készítettem egy kissé bárgyún néző, kiöltött nyelvű hamburger szörnyet, vagyis egy bamba hambi szendvicsembert …

 

Hozzávalók:

zsömle

1 szelet hús (pl. mézes-mustáros csirkemell

piros kaliforniai paprika (lehet paradicsom is)

csemegeuborka

1 salátalevél

mini mozzarellagolyók

egész bors

fogpiszkáló

 

Elkészítés:

A zsömlét félbevágjuk.

Egy salátalevelet a zsemle alsó részére teszünk.

A kaliforniai paprikából fél-1 cm-es csíkokat vágunk.

Két ilyen paprikacsík közé helyezünk egy szelet húst.

A hússzelet és a felső paprika közé egy csík uborkát rakunk, ez lesz a kiöltött nyelv.

Erre jön a zsömle teteje.

A mozzarellagolyó közepén fogpiszkálóval egy kis lyukat ejtünk, enyhén megmozgatva megnagyobbítjuk, annyira, hogy a borsszem beleférjen. Ezt a fogpiszkáló segítségével juttassuk kicsit beljebb, hogy ne eshessen ki.

A fogpiszkálót a mozzarellagolyó alsó részébe szúrjuk és óvatosan a zsömlébe helyezzük.

 

Korábbi kreatív szendvicseimet itt láthatjátok.

 

Konyhalál Facebook oldalhoz itt tudsz csatlakozni.

 

 

monster burger 2

 

monster burger 3

 

 

Ezüstkeksz csokitöltelékkel – VKF! 60. forduló

image

 

A VKF! – Vigyázz! Kész! Fôzz! játék 60. fordulójának témája Bonbon Mánia ötlete alapján ötletes kekszek egy kis megszorítással. A kis megszorítás pedig az, hogy legyen benne, rajta, szóval valahol tartalmazzon csokit. Ôszintén szólva ennél fantáziadúsabb kekszet terveztem erre a fordulóra, a bagoly kekszet, de a kis megszorításról elfeledkeztem, így csoki nélkül készült el. Jött a B terv, az ezüstkeksz, amit már egy ideje kinéztem magamnak, most pedig meg is sütöttem. Egy része kekszkiszúrókkal lett mintázva, egy része pedig csokival töltött félgömbként került elô a sütôbôl.

 

Hozzávalók:

40 dkg liszt

10 dkg darált mák

fél tk ôrölt fahéj

fél tk só

1 tk sütôpor

2 tojás

20 dkg porcukor

20 dkg vaj

1 tk vaníliakivonat vagy 1 rúd vanília kikapart magja

1 citrom reszelt héja

10 dkg csoki töltelékként

a hempergetéshez 10 dkg kristálycukor

 

Elkészítés:

A tojást a cukorral habosra keverjük.

Hozzáadjuk a vajat, a vaníliát, a reszelt citromhéjat, majd a száraz hozzávalókat is.

3-4 órára a hûtôbe tesszük.

A csokiból kisebb darabokat vágunk (kb 1,5 cm-es kockákat).

A tésztából diónyi nagyságú darabokat kilapítunk, közepére csomagolunk egy-egy csokidarabot, majd alaposan eldolgozzuk gömb formájúra.

Meghempergetjük kristálycukorban és sütôpapíros tepsire rakjuk.

190 C-ra elômelegített sütôben kb 12 perc alatt kisütjük (amikor az alja elkezd picit színesedni, akkor jó).

 

Régebbi “ötletes” kekszeimet itt tudjátok megnézni:

rénszarvas keksz

lánybúcsús szívkeksz

mosolygós narancsos-diós keksz

 

 

Konyhalál Facebook oldal: itt 🙂

 

image

image

image

 

Forrás: http://thechefviki.blogspot.hu/2013/02/ezustkeksz.html

 

Sütőtökös-almás kekszes – VKF! 45. forduló

 

Hát én is megpróbálkozok ezzel a játékkal … A VKF! 45. fordulójának kiírása szerint vegetáriánus sütőtökös ételeket kell készíteni. Íme számomra az első forduló 🙂

kekszes-almás sütés nélkül “felturbózott” változata.
Hozzávalók:
kb 1 kg alma
8 dl víz
20 dkg cukor
3 cs vaníliás pudingpor (főzős)
citromlé
fahéj
kb 30 dkg sült sütőtök
50 dkg négyzet alakú háztartási keksz
Elkészítés:
Az almát lereszeljük és 5 dl vízben a cukorral, a citromlével és a fahéjjal együtt kb. 10 perc alatt puhára főzzük.
A pudingport elkeverjük 3 dl vízzel és az almához adva kb. 2 percig főzzük.
A sütötököt összetörjük villával és hozzákeverünk egy keveset a pudingos-almás krémből (csak amiatt, hogy össze tudjon állni a pudingtól).
Egy tepsiben kirakjuk egymás mellé a kekszeket, erre öntjük az almát, erre egy réteg sütőtököt, erre megint almát, majd a tetejére is kekszet teszünk.
Pár órára hűtőbe tesszük.
További sütőtökös sütik:
narancsos sütőtöktorta
sütőtökgolyó 

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!