Konyhalál

Élet és étel Új-Zélandon – interjú

Élet és étel Új-Zéland

 

Folytatódik az Élet és étel interjúsorozatom, de most egy kicsit máshogy. Mai riportalanyom Nagy-Szabó Orsi, a Hortobágyi rántott vombat blog írója, aki otthagyva a jogász állását, majdnem egy év alatt végigutazta Új-Zélandot. A blogjára/Facebook oldalára akkor találtam rá, amikor még csak készülődött a nagy utazásra, kíváncsian vártam mindig a folytatást, hogy mi lesz belőle…

 

Merre éltél és mennyi ideig?

A tavalyi év nagy részét Új-Zélandon és Ausztráliában töltöttem, összesen 10 hónapig utazgattam.
 
 
Hogyan jött az ötlet, hogy fogd magad és “világgá menj”?
Évek óta nagy álmom volt, hogy nekivágok a világ eme szegletének és ameddig csak lehet, utazgatok. Mondjuk azt sose gondoltam volna, hogy egyedül is neki merek majd indulni, de mai fejjel már tudom, hogy ez csak különlegesebbé teszi az utazást, de nem ijesztőbbé.
 
hortobágyi palacsinta
első hortobágyi palacsinta sütése Aucklandben
 
 
Mi volt a terv a kint töltött időre? 
Próbáltam a lehető legrugalmasabb tervet összeállítani, így csak az első egy-két helyet néztem ki, hogy hova szeretnék mindenképp eljutni, de hagytam, hogy majd sodorjanak az események. Új-Zélandot szerettem volna keresztül-kasul bejárni, de szerencsére még másik három országba is eljutottam. 
Mindenképp szerettem volna sütögetni is Down Under-en, végül Wellingtonban egy kávézóban dolgoztam szakács-cukrászként.
 
pavlova
a kiwi pótanya családi pavlova receptje
 
 
Hogyan és miért lesz egy jogászból cukrász?
Az egyik oka, hogy a jogászkodászkodást szeretem valami kreatív dologgal kiegészíteni. Ez általában írás, de mivel imádom a minőségi ételeket is, így tanakodtam a főzés vagy a cukrászat között. Végül a sütést választottam.
A másik ok az volt, hogy szerettem volna valami olyan szakmát kitanulni, amivel a világ bármely pontján könnyen és gyorsan tudok munkát szerezni, mert a magyar jogi ismeretekre relatív kicsi máshol az igény. A sütikre valahogy nagyobb!
 
pogácsasütés
szállásért cserébe pogácsasütés – Rotoruában a házigazdával
 
 
Gyakoroltad kint a cukrász szakmát?
Az volt a tervem, hogy körbe sütöm-főzöm Új-Zélandot és Ausztráliát és ebből tartom majd el magam. Ezt végül sikerült is megvalósítani: szállásért és/vagy ellátásért cserébe sütöttem és főztem, illetve Wellyben már fizetős állásom volt.
 
 
Mik voltak a legnagyobb furcsaságok Új-Zélandon, amikre nem igazán voltál felkészülve?
Nem igazán furcsaság, inkább azt mondanám, hogy magyarként szokatlan volt az emberek kedvessége és óriási bizalma. Mindegy, hogy 5 perce ismernek vagy évek óta, úgy fogadnak, mintha régi jó barát lennél. Hihetetlen kedvesek és pozitívak. Ez először komoly kultúrsokként hat.
 
 
Rengeteg kalandodról lehetett olvasni a blogodon, melyek voltak a legkülönlegesebbek/legemlékezetesebbek/leghihetetlenebbek?
Számos emlékezetes kalandom volt, de talán amit kiemelnék, azok a csodás emberek, akikkel megismerkedtem. 
Igaz barátokat ismeretem meg az utam során, lett egy kiwi pótanyám is, és Wellyben, egy véletlen kapcsán ismerkedtem meg a vőlegényemmel is.
Ha azonban mindenképp ki kellene emelnem egy emlékezetes kalandot, akkor azt az egy hónapot mondanám, amikor egy francia fiúval, Alexszel körbeutaztam a Déli-Szigetet, vagy amikor Ausztráliában egy nemezti parkban, épp krokodilok között hajókáztunk, miközben aboriginalok lövöldöztek (vadásztak). Életveszély volt minden irányból!
 
élet és étel Új-Zéland
az otthon 3 hónapon keresztül
 
 
 
OK, az én blogomnak is hülye neve van, de a tiéd se semmi 🙂 (megjegyzem, nagyon tetszik), honnan jött a név?
A blogom neve a leendő könyvem címe. Legalábbis az egykori angol tanárom szerint, ő adta ezt az ötletet nekem, mivel couchsurfingelés során általában magyaros ételként hortobágyi palacsintát készítettem. Ezt ültette ‘ozzie’ köntösbe. Olyan idétlen név volt, hogy végül ez lett a blog neve is.
 
krokodilburger bölényburger
krokodilburger és bölényburger Darwinban
 
Lakóautóban utazva, couchsurfingelve milyen ételeket fogyasztottál? Mi volt a kedvenced?
A campervan-es életmód azért nagy fokú alkalmazkodást kíván. Szerencsére mindkét utitársam vevő volt a hobbimra, így Ausztráliában még egy sütőt is kaptam a kocsiba. Főként a nap végén főztünk, így a vacsik voltak a hangsúlyosak. Ebédre avokádós szendvicseket majszoltunk, és az volt a játék, hogy a leggyönyörűbb ebédhelyszínt kell megtalálni. Álomszép helyeken ettünk. Vacsira aztán főztünk: főzelékeket, tésztákat, Ausztráliában az ingyenes grillezőkön barbequeztunk, és persze sütöttem is.
 
campervan kitchen
a konyha a campervanben
 
 
Hogyan várják, ünneplik a kiwik a karácsonyt?
Az ünnep olyan meghitt, bekuckózós hangulata nincs meg Új-Zélandon, itt ugyanis a nyári szünet társul hozzá. A gyerekeknek nincs iskola, a cégek leállnak pár hétre, a családok pedig elhagyják a városokat és mennek ki a természetbe, illetve a tengerpartra. Karácsony napján együtt sütögetnek a kertben, hatalmas partik vannak, 24-én pedig minden pub és étterem tele önfeledten szórakozó emberekkel, akik kieresztik az egész évi gőzt. Ha a kiwi karácsonyra gondolunk, akkor a tengerparti, mezítlábas, sütögetős-sörözős bulizás ugrik be.
 
BBQ
Ausztrália partjai tele vannak ingyenes BBQ-helyekkel
 
 
A te karácsonyod hogy telt?
Az én karácsonyom mesésen telt: a vőlegényemmel bevásároltunk a legfinomabb alapanyagokból. Előző napokban én trüffeleket gyártottam a kinti barátainknak és a legkedvesebb baráti házaspárunknál beiglit sütöttünk. 24-én én még dolgoztam a kávézóban, így a párom főzött ünnepi lakomát: sáfrányos lazacot készített és igazi kiwi karácsonyi sütiket ettünk, hozzá pedig a legfinomabb pezsgőt ittuk. Az egészet az koronázta meg, hogy egy személyre szabott, rólunk szóló ‘kiszabadulós’ feladványt kaptam. 
Nagyon meghitt és nagyon egyedi karácsony volt…aztán hazasétáltunk a 25 fokban a tengerparton és mosolyogva néztük az addigra már erősen belazult kiwiket, ahogy buliznak 24-én éjjel. Vicces egy kontraszt volt.
 
karácsony Új-Zéland
karácsonykor
 
Mi a következő uticél? 🙂
Annyit elárulok, hogy nagyon különleges úticélon törjük a fejünket, de még szervezés alatt van, így részleteket nem mondanék, a blogon majd úgyis olvashatjátok! Az biztos, hogy olyat találtunk ki, amire tuti felkapják majd az utazás szerelmesei a fejüket!
 
 
 
Én kíváncsian várom! Ha ti is, vagy az eddigi élmények érdekelnek részletesebben, olvassátok Orsi blogját
Köszönöm szépen az interjút!
 
 
 
Olvasd el az Élet és étel sorozat több részét is:
 
 
 
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂
 
 
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!