Konyhalál

Egyszerű autós torta

Autó torta car cake

 

 

Hogy lehet nem túl nagy kézügyességgel és minimális gyakorlattal kisautós tortát készíteni?

Balázska, az unokaöcsém egy éves lett. (Újszülöttként “muffinba álmodva” megnézhetitek itt.)

Úgy tűnik, a mostani játékoknál alapkövetelmény, hogy villogjon, zenéljen vagy valami hangokat adjon ki, ami persze nagyon tetszik a gyerekeknek. Így van ez a kisautókkal is.

Anyu kitalálta, hogy csináljak az első szülinapra autós formatortát. Hát, azon kívül, hogy formatortát semmilyet soha nem csináltam, olvastam jó pár beszámolót arról tapasztalt tortakészítőktől is, hogy az autós változat kifejezetten szívás és nehezen is akar hasonlítani. Szóval ezt elég hamar kilőttem.

A Google képkeresőben kutattam rajzolt, kb mesefigura szintű ábrákra (a gimis fizikatanárom mondta mindig, hogy “felrajzolunk egy sematikus ábrát”, ezután jött egy két vonalból álló ákombákom, na nekem pont ilyenre volt szükségem). Meg is találtam egy nagyon egyszerűt. Ezt a képernyőn akkorára nagyítottam, amekkorát a tortára szerettem volna tenni. Ráraktam egy fehér lapot és nagyjából átrajzoltam.

Megsütöttem a tortát – a legkedvencebb egyszerű gesztenyetorta volt – megvártam, amíg kihűlt.

Kinyújtottam az Unidecet (fondantszerű, marcipánízű massza, készen lehet venni, de persze lehet marcipánt vagy fondant-t is használni) kb 5 mm vastagra és beburkoltam vele a tortát. Eléggé tapad ez a tészta, így nem tettem a fondant alá vajkrémet, de ha szárazabb tésztát burkoltok, akkor a porcukorral elkevert vaj szépen odatapasztja a burkolót.

Kisebb darab Unidec-eket beszíneztem többféle színre.

Nagyjából a képhez mérve kivágtam az alkatrészeket, melyeket enyhén (tényleg enyhén, egy-egy csepp vízzel) szépen hozzá lehet ragasztani az alap burkolathoz.

A képzeletemben persze sokkal szebben nézett ki a kisautó, nem árt ezt még gyakorolnom … Talán 18 éves korára (ha addig szorgalmasan gyakorlok) már kaphat egy menőbb kocsit is (tortából) 🙂

Ez amúgy sem volt elég menő, mert hiába nyomogatta, se nem dudált, se nem világított … 🙂 Figyelem, ez itt egy piaci rés, valaki nagy üzletet csinálhatna belőle 🙂

Simple car cake “Nem világít, nem dudál … mi ez a bénaság?!”

 

simple car cake autós torta

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélert a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

 

 

 

 

 

 

Így készíts elrontott süteményből minitortát!

Elrontott süti minitorta

 

A cím nem tudom, mennyire állja meg a helyét, mert elrontott sütemény nincs, maximum nem szeletben, hanem kanállal kell megenni 🙂 Vagy nem teljesen úgy néz ki, mint a magazinokban, de attól még az íze lehet kiváló.

Na, hát volt nekem egy “elrontott” süteményem, vagyis csak azt gondoltam, hogy el van rontva. Ez pedig a tejszelet volt, aminek a tésztája sütés után egy-két órával tök kemény volt (kb másfél nap múlva isteni puha lesz, de akkor még nem hittem el :D). Hát ezzel mit csináljak? Másnap Apukámat és tesómat is szerettem volna felköszönteni szülinapjuk alkalmából, csak nem vihettem egy “elrontott” sütit!

 

Így alakult a tejszelet áfonyás-gesztenyés minitortákká.

Pontos receptet nem nagyon lehet erre mondani. Levagdostam a süti széleit (ez úgyis egyenetlen volt), már meg volt töltve a krémmel, ezt nagyjából kézzel összemorzsoltam, beletettem egy adag gesztenyemasszát, kapott pár löttyintésnyi áfonyaszörpöt, majd darált keksz segítségével formázható masszává gyúrtam. Lehetett volna turbózni még akár fagyasztott áfonyával vagy meggyel, én nem tettem bele.

Két részre osztottam és a kezeim, később pedig habkártya segítségével (akinek az nincs, akár használhat kis vágódeszkát is) tortaformájúra igazítottam. Kb. 10 cm átmérőjűek lettek, de mivel elég tömény massza, 4 szeletre simán felvágható.

Unidecet (marcipán/fondanthelyettesítő massza) nyújtottam, beburkoltam, az egyik kicsit pasisabb, a másik csajosabb visszafogott díszítést kapott.

Másnapra teljesen “összeértek az ízek” benne, azt mondták, nagyon ízlett. 🙂

 

Csatlakozzatok a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozzatok fel itt, a jobb oldalon a heti hírlevélre a Blogkövetés gombnál.

 

 

Elrontott süti minitorta

Elrontott süti minitorta

 

 

 

Torta ötletek férfiaknak – 1. rész

torta férfiaknak men's cake

 

Ahogy a mondás tartja, a férfiakat a hasukon keresztül lehet megfogni. Hát most – még gasztro vonalon maradva 🙂 – ne csak a hasuknak, hanem a szemüknek is adjunk plusz élményt.

Sokszor fel szokott merülni a kérdés, hogy a férfiaknak milyen díszítésű tortát lehet adni. Az alábbiakban jó néhány ötletet gyűjtöttem össze, egyelőre sport-mozgás kategóriában. Direkt olyanokat válogattam, amelyek nagy kézügyességet, tudást nem igényelnek, inkább az ötleteken van a hangsúly, szerintem bárki nekiállhat, a siker nem marad el!

 

torta férfiaknak men's cake

kép

 

torta férfiaknak men's cake

kép

 

torta férfiaknak men's cake

kép

 

torta férfiaknak men's cake

kép

 

torta férfiaknak men's cake

kép

 

torta férfiaknak men's cake

kép

 

torta férfiaknak men's cake

kép

 

torta férfiaknak autóverseny

 

kép

 

torta férfiaknak men's cake

kép

 

torta férfiaknak men's cake

kép

 

torta férfiaknak men's cake

kép

 

torta férfiaknak men's cake

kép

 

torta férfiaknak men's cake

kép

 

torta férfiaknak men's cake

kép

 

torta férfiaknak men's cake

kép

 

torta férfiaknak

kép

 

torta férfiaknak

kép

 

torta férfiaknak

kép

 

torta férfiaknak

kép

 

A végére hagytam a kedvencemet, igazi “férfisport” az iszapbirkózás  🙂 És itt látszik, hogy nem kell nagy tudás, csak egy jó ötlet egy szuper tortához!

torta férfiaknak men's cake

kép

 

Folytatása következik …

 

 

Csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához is! 🙂

 

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!