Konyhalál

Konyhalál KözösKedd 3. – perec

konyhalál közöskedd perec

 

Ismét kedd, ismét KözösKedd! 🙂 Ismét közös gyűjtemény elkészítésére invitállak Benneteket, ismét sok-sok résztvevőre számítok.

 

Mivel idén nem volt még tél és jég, kimaradtak a megcsúszásból adódó esések, tehát az ilyenfajta perecelések helyett pereceljünk közösen a konyhában! 🙂

A 3. heti téma a PEREC!

Jöjjenek a sós és édes perecek, perectészták, perecformák, kész (gyári) perecek felhasználása, mint díszítés …

 

Ismeritek a perec történetét?

A perec elnevezés a latin “bracellum” szóból származik, mely kar-t jelent. Szokás volt még a pogány időkben, hogy az elhunytak mellé temették ékszereiket, fegyvereiket, majd később rájöttek, hogy ez nem annyira “gazdaságos”, ezeket tésztából “utángyártották” és így kerültek a sírba, pl. nyakláncok, gyűrűk, karkötők is (gondolom, innen ered a karperec szó).

743-ban egy konsilium szigorúan megtiltotta a keresztényeknek, hogy a pogány szokásokat megtartsák.

De kb. 100 évvel később egy német kolostorban a szerzetesek a híveiknek böjt idején egy újfajta süteményt osztogattak, mely tejből, vajból mézből és tojásból készült és formája két keresztbe tett kart szimbolizál (a 3 részre tagoltságát a Szentháromság jelképének is tekintették). Ez aztán elterjedt más kolostorokban is.

Néhány évtizeddel később véres forradalom tört ki Németország-szerte, a kolostorokat felgyújtották, a szerzetesek kénytelenek voltak elmenekülni ezekből bekapcsolódni a polgári életbe. Elkezdtek perecsütéssel foglalkozni, amely annyira népszerű lett, hogy végül tanoncokat is kellett felvenniük. A kenyérsütőkkel együtt céhekbe tömörültek. Így került a perec a pékek címerébe is.

(Forrás: itt)

 

A szabályok változatlanok:

A képeket és linkeket aznap a Konyhalál Facebook oldalának üzenőfalára várom. Ezek természetesen lehetnek régi bejegyzések, de ha valakit aznapra megihlet a téma, akkor az újakat is még nagyobb szeretettel várom! :) Egyelőre mindenkitől maximum 3 db-ot kérek! Lehetőleg az üzenőfalra egyesével, képpel és természetesen linkkel töltsétek fel a recepteket. Ha valakinek nincs blogja, de szeretné, ha bekerülne a válogatásba, kérem, hogy pötyögje be a receptet is a kép mellé.

A témakiírásos blogbejegyzés alá folyamatosan töltöm fel az általatok küldött képeket és linkeket.  Ha minden jól megy, legkésőbb szerda délig felkerül az összes, tehát érdemes visszanézni a bejegyzésre.

Ha Te is jelzed a saját beküldött blogbejegyzésed alatt, hogy ez a recept részt vesz a Konyhalál KözösKedd gyűjteményében (az aktuális linkkel), azt megköszönöm.

Ha van kedved, vidd hírét a játéknak, úgy jó, ha minél többen vagyunk, minél sokszínűbb a gyűjtemény! Blog oldalsávba való kép:

közöskedd kocka

 

Hozzá a link: http://konyhalal.cafeblog.hu/kategoria/kozoskedd/

 

Ha kérdésetek van, ne tartsátok vissza! 🙂

 

Gyertek perecelni! 🙂

 

 

A kollekció:

 

AranyTepsi: Kókusszal szórt csokis perec

1 perec

 

Életinfo: Sós pancsos perec

1 perec

 

Olajbogyó: Sós perec és stangli 

1 perec

 

Vöröskaktusz: Sajtos perec 

1 perec

 

Rozmaring & Ibolya: Édes perec

1 perec

 

Rozmaring & Ibolya: Ánizsos-csokis pereckék

1 perec

 

Rozmaring & Ibolya: Dupla sajtos juhtúrós perec

1 perec

 

Gizi receptjei: Sörperec a Váncza süteményeskönyvből

1 perec

 

Gizi receptjei: Sajtos perec

1 perec

 

Kiss Imréné Magdi: Perec

Hozzávalók:
25 dkg margarin
25 dkg sertészsír
1 nagy doboz tejföl (450 g)
3 tojássárgája
1 púpos evőkanál só
1 mokkáskanál cukor
1 dl tej
3 dkg friss élesztő
késhegynyi sütőpor
amennyi lisztet felvesz (kb. 1 kg)

Elkészítés:
A margarint és a zsírt jól kikeverjük a sóval, majd a tejföllel, a cukorral, a tojással és a sütőporral együtt jól kidolgozzuk.Beletesszük a tejben felfuttatott élesztőt és a lisztet. Nem kell keményre gyúrni, sem keleszteni. Kinyújtjuk, a kívánt formákra szaggatjuk, megkenjük tojással, ízlés szerint megszórhatjuk reszelt sajttal, kömény- vagy szezámmaggal, majd 180°C-ra előmelegített sütőben szép pirosra sütjük.

1 perec

 

Kiss Imréné Magdi: Sajtos perec

Hozzávalók:

A tésztához:
70 dkg liszt
50 dkg margarin
15 dkg reszelt sajt
4 tojássárgája
4 evőkanál tejföl
1 púpos evőkanál só
A tetejére
20 dkg reszelt sajt

Elkészítés:
A tészta hozzávalóit összegyúrom, kb. 4-5 mm vastagra nyújtom és szaggatom. Tojással megkenem, majd mindegyiket belemártom a reszelt sajtba. 180°C-ra előmelegített sütőben szép pirosra sütöm. Nagyon szeretjük.

1 perec

 

Kiss Imréné Magdi:  Kunsági perec

Hozzávalók:
34 dkg zsír
1 egész tojás
1 kis pohár (200 g) tejföl
1 csapott evőkanál só
1 csapott evőkanál cukor
3 dkg élesztő
tej
pici cukor
kb. 80 dkg – 1 kg liszt
Máz a tetejére:
1 evőkanál só
3 evőkanál liszt
víz

Elkészítés:
A zsírt, a tojást, a tejfölt, a sót és a cukrot simára kavarom. Az élesztőt felfuttatom a tejben pici cukorral, majd hozzáteszem az előző anyaghoz, és hozzáadom a lisztet. Apránként szoktam hozzáadni. Nem kell keményre gyúrni, rögtön lehet vele dolgozni. Csípek a tésztából egy darabot, kisodrom mint a nudlit, és egyforma darabokra vágom. Vékonyra sodrom, és perecet formálok belőle. 180°C-ra előmelegített sütőben sütöm. A mázzal akkor kenem le a tetejét, amikor már majdnem megsült, és csak egy pár percre teszem vissza a sütőbe. Család nagy kedvence!

1 perec

 

Abroszra való: Szezámmagos perec

1 perec

 

Abroszra való: Sós perec

1 perec

 

Abroszra való: Sós perec

1 perec

 

Culin’Art: Sós perec

1 perec

 

Recept-oldal: Vaníliás perec

1 perec

 

Recept-oldal: Mogyorós perec

1 perec

 

 

Recept-oldal: Bajor perec

1 perec

 

Fűszermánia: Karikás perecek

1 perec

 

Receptelő: Sokmagvas kisperec

1 perec

 

Ildikó konyhája: csokis perec

1 perec

 

 

Kisribizli blogja: Juhtúrós perec

1 perec

 

Takarékos konyha: Sós perec

1 perec

 

Konyhalál: Rénszarvas keksz

1 perec rénszarvas konyhalál

 

Konyhalál: “Kerek perec”

1 kerek perec

 

Mozis sajtos kerek "perec" – SAD 17. forduló

A SAD – Süss, Alkoss, Díszíts! játék 17. fordulója Zsófihoz került, témául a gyermekkor ízét választotta.
Ezzel a “pereccel” most egy kicsit csalok, mert én biztosan nem ettem ilyet gyerekkoromban, csak később (nálunk a moziban szerintem csak a szotyi- és tökmaghéj ropogása hallatszott … :D), de biztos sokan ettek ilyet kiskorukban moziban, állatkertben vagy vásárokban.
És hogy miért lett kerek perec? Egyszer már volt egy perec próbálkozásom (sós kerek perec), de már ott sem tudtam rendesen összehajtogatni a tésztát, ez viszont annyira lágy (kb. mint a fánktészta), hogy egyből a pogácsaszaggatót vettem elő hozzá. Úgyhogy szegény “perecemet” többen lepogácsázták 🙂 De tulajdonképpen praktikusabb ez a forma nassoláshoz, kerti partihoz és több fér egyszerre a sütőbe is 🙂


Hozzávalók:

40 dkg kenyérliszt (én ehelyett is finomlisztet használtam)
10 dkg finomliszt 
2,5 dkg élesztő
3 dl meleg víz
5 dkg cukor
5 dkg tejpor
1,5 teáskanál só
1 tojás
5 dkg vaj
a lekenéshez:
1 tojás
5 dkg reszelt sajt (vagy napraforgómag)

Elkészítés:

A liszteket elkeverjük. 
A közepébe kis mélyedést készítünk, beleszórjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és ráöntjük a meleg vizet.
15 percig állni hagyjuk, ezalatt felfut az élesztő.
Hozzáadjuk a tojást, vajat, tejport és a sót és jól összedolgozzuk, dagasztjuk. Lágy tésztát kapunk.
1 órán át meleg helyen kelesztjük.
Jól meglisztezett gyúródeszkán átgyúrjuk, kinyújtjuk, majd lisztes pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Ha perec formát szeretnénk, akkor kb. 80-90 cm-e hurkákat kell sodorni, abból lehet szép perecformákat készíteni (ezt nem próbáltam ki).
Sütőpapíros tepsibe rakjuk és újabb 1 órát pihentetjük.
Megkenjük tojással és megszórjuk sajttal (vagy napraforgómaggal).
210 °C-ra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt aranyszínűre sütjük.

 

Forrás: http://tucsokbogar.blogspot.hu/2011/06/mozis-perec-sajttal.html

Kerek perec :)

Hozzávalók:
1 kg liszt
5 dl tej
5 dkg élesztő
2 ek cukor
1 ek só
1,5 dl étolaj
+
3 ek liszt
2 ek só
1 tojás
Elkészítés:
Meleg cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt, majd a többi hozzávalóval összegyúrjuk.
Miután megkelt, pereceket formázunk belőle (ez az, ami nálam türelem híján karika lett …), a tetejüket tojással megkenjük és 230 °C-os sütőben addig sütjük, amíg színesedni kezd.
A 3 ek lisztet és a 2 ek sót annyi vízzel elkeverjük, hogy folyós massza legyen, ezt a perecek tetejére csorgatjuk és pár percre visszatesszük a sütőbe.

Forrás: http://www.mindmegette.hu/sos-perec.recept

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!