Konyhalál

Érdekességek a kenyérről

magyar kenyér

 

 

Az augusztus 20-i nemzeti ünnepünkön 1949 óta az új kenyér ünnepét is megtartjuk.

 

Bár nem néphagyomány alapján keletkezett az ünnepünk, hanem politikai akarat jelölte ki, mégis az emberek szívesen fogadták és azóta hagyománnyá is vált az ünneplése. Bővebb infót, további érdekességeket erről az Urban legends oldalán találsz. Jelképe a nemzeti színű szalaggal átkötött kenyér.

 

2011 óra készítik Pécsett a Magyarok Kenyerét, melyhez a búzát az egész Kárpát-medencéből hozzák. Az ünnepélyes összeöntést követően lisztet őrölnek belőle. Az “összmagyar lisztből” készül a Magyarok Kenyere, melyet a nagyvárosok ünnepségeire küldenek. A megmaradt összegyűjtött lisztet aztán a rászorulóknak ajánlják fel.

 

A Pékek világszövetsége 2001-ben október 16-át jelölte ki a kenyér világnapjává. 2004 óra Magyarországon is ünneplik.

 

A Komáromi Erődben kenyérmúzeumot működtet a Magyar Pékek Fejedelmi Rendje.

 

Először az egyiptomiak sütöttek kelesztett kenyeret, időszámításunk előtt kb 3000 évvel.

 

Az ókori görögök kb 70-féle kenyeret sütöttek.

 

A IV. században a rómaiaknál már 254 pékség üzemelt.

 

Teremhet kenyér a bokorban is vagy netán a föld alatt. Ilyen a brazíliai indiánok egyik különleges eledele is: a manióka. A földből kiszedett gumókat mind megreszelik, a nedves pépet jól kipréselik, majd napon megszárítva a kapott lisztből, melynek íze kesernyés, kapják a „ beizsü” nevű lepényt.

manióka kenyér

 

Európa legjelentősebb társadalmi átrendeződését is éppen a kenyér okozta: 1789-ben a párizsiak tiltakozását a kenyérárak drasztikus emelése váltotta ki. A felháborodott tömeg megrohamozta a Bastille-t, és kezdetét vette a francia forradalom.

 

1874-ben Mechwart András feltalálta a Mechwart-féle hengermalmot, ami forradalmasította az őrlés technológiáját. Ezzel a magyar találmánnyal az egész világon nagy hírnévre tett szert.

 

A babonás népek régen a kenyérsütő helyiséget az istenek otthonának tartották, ahol áldozatokat mutattak be, néha a kemence alá temették halottaikat.

 

A németországi Ulmban található a világon az egyik leggazdagabb gyűjteménnyel rendelkező Kenyérmúzeum.

 

kenyérsütés régen

 

Kenyerünk becsben tartása, tisztelete már a 20. században is elevenen élt. Nem volt szabad rálépni, eldobni; ha leesett a földre, azonnal rá kellett fújni és meg kellett csókolni, mert a család jólétét, bőségét, termékenységét szimbolizáló, ill. biztosító alapvető táplálék.

 

A magyar népi hitvilágban sok hiedelem kötődik a kenyérhez. Szabályozva volt a a sütés napja, ez péntek, de különösen nagypéntek nem lehetett, mert a “pénteki kenyér véres lesz”, “kővé válik”, “sír a kemencében”. A kenyeret nem süthette férfi, menstruáló nő, illetve nem lehetett közösülni sem a kenyérsütés előtt. A kovászolást – a szemmelverést elkerülendő – nem láthatta idegen, a tésztát nem szabadott dicsérni, illetve az erjesztő anyagot kölcsönadni.

 

Kenyérkészítés közben is számtalan szokást tartottak be, pl a dagasztás után cuppogtak a kenyérnek, a kemencébe rakás után a sütő asszony felemelte a szoknyáját, a szakajtót felborították, kovászolás, dagasztás előtt keresztet vetettek egy kés élével, a kelni tett kenyérre ráolvastak, ezek mind a sütés sikerességét hivatottak biztosítani.

 

kenyérsütés régen

 

Az új házba vitt kenyér a hiedelem szerint a jólétet biztosította az ott lakók számára. Ilyen célzattal vezették be lakodalmakkor az új asszonyt kenyér alatt. A karácsonyi vacsorán fogyasztott kenyér is a jövő évi gazdagságot, termékenységet eredményezte a hit szerint.

 

Nyelvünkben 150 kenyérrel kapcsolatos mondás él: Kenyértörésre kerül a sor, Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel, Régi búzából is válik jó kenyér stb.

 

Amerikában, a szeletelt kenyér hazájában a nagy sikerű bevezetése után 15 évvel, 1943-ban a háborús állapotokra hivatkozva a mezőgazdasági miniszter betiltotta a szeletelt kenyeret. Az indok a kenyér zsírpapír csomagolása volt, mellyel a háború miatt spórolni kellett, illetve azt gondolták, hogy a szeletelt kenyér betiltása csökkenti a kenyérfogyasztást, ezzel könnyítik a hadsereg élelmezését, illetve a szeletelőgépekhez sok acél kellett, amire a hadiiparnak inkább szüksége volt. Aztán kb másfél hónap múlva a tiltást feloldották, mert egyrészt semmi hatásuk nem volt, másrészt a háziasszonyok fel voltak háborodva, hogy késsel kell szeletelniük a kenyeret.

 

kenyér érdekesség

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre (itt, jobbra), ne maradj le semmiről! 🙂

 

 

Forrás: 

https://hu.wikipedia.org/wiki/Keny%C3%A9r

http://www.videkipekseg.ro/erdekesseg-videkipekseg

http://tudtad-e.tumblr.com/

http://www.karpatinfo.net/cikk/tudomany/amerikaban-egyszer-betiltottak-szeletelt-kenyeret

http://www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/otthon/10679/a_kenyer_dicserete

 

Japánban békát sütnek a kenyérbe?

 

Konel bread

 

 

… persze nem az átlag pékségekben.

Konel_bread néven az Instagramon követhetjük ennek a japán péknek a munkáit, aki különleges ábrákat süt a kenyérbe. Kenyérbe süti a gyümölcsöket, rajzfilmfigurákat, de gyerekrajzokat is.

Fel sem tudom fogni, hogy a puha, még megkelő kenyértésztából hogy tudja a figurákat megalkotni, de biztos nem kétperces munka van benne… Fantasztikus!

 

https://www.instagram.com/p/BGNtyUsqbL_/

https://www.instagram.com/p/-QlvTHKbEu/

https://www.instagram.com/p/BCjP4qnqbNw/

https://www.instagram.com/p/BD-oRqIKbOb/

https://www.instagram.com/p/BEsTWCXKbCx/

https://www.instagram.com/p/BCwqRnxKbNf/

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

 

Forrás: http://elitedaily.com/envision/bakers-awesome-bread-artwork-will-make-wish-werent-gluten-free/1526010/

http://designtaxi.com/news/386718/Baker-Makes-Bread-Loaves-That-Hide-Delightful-Surprises-Beneath-Their-Crust/

Itt a selfie-pirítós!

Selfie toast

 

 

Azt egyfajta isteni csodának tekintették, hogy Jézus arca megjelent egy pirítóson.

És ha a te saját arcod jelenne meg?

 

Biztos mindenkinek van legalább egy olyan ismerőse, aki a közösségi oldalakon szinte naponta újabb selfie-kkel “örvendezteti meg”. Az ilyen önimádó személyiségeknek lehet jó (és kissé cinikus) ajándék ez a pirítóskészítő, mely a kész pirítósra a “kis gazdája” arcképét égeti. Célcsoport lehet még a büszke szülő/nagyszülő, aki nem tud betelni gyermekével teljes valójában, még ilyenformán is szeretné viszontlátni (A “Jajj, úgy szeretlek, majd’ megeszlek!” mondás valóra válik.)

 

A masinát meg is vásárolhatod a kívánt design-nal a Burnt Impressions-nál.

Csak feltöltöd a fotódat az oldalukra, ők egy képszerkesztő program segítségével átvariálják egyszerű fekete-fehér képpé.

Selfie toast

 

A képet átküldik a plazmavágóhoz, amely kivágja a fekete részeket egy fémlemezen.

Selfie toast

 

Csiszolják és finomítják a képet, lemezt.

Selfie toast

 

A toasterbe rakva a kivágott részek a sütés után sötétebb színt kapnak, így kialakul a portré.

Selfie toast

Selfie toaster

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

 

Forrás: http://www.foodbeast.com/2014/07/23/toastie-a-step-by-step-guide-to-taking-a-selfie-with-toast/

 

Mogyorós-lenmaglisztes kenyér

mogyorós-lenmaglisztes kenyér gluténmentes

 

A mogyoróliszt nagyon izgatja a fantáziámat. A belőle elsőnek készült duplán mogyorós-banános palacsinta szuper lett 🙂 És bár a Batha-Porta lisztjeinek tesztjében ma a szőlőmagliszt a “soros”, ebbe is került mogyoró- és lenmagliszt is. Sőt, tulajdonképpen ezek adják az alapját a kenyérnek. A szőlőmagliszt felhasználásáról nagyon kevés receptet találtam, annyi mindenképpen kiderült, hogy érdemes naponta egy teáskanálnyit fogyasztani belőle és például joghurtba tehetjük. Egyébként pedig az egyéb lisztek kb. 3 %-át helyettesíthetük vele és enyhén kakaós ízű. A mogyoró kakaóval rossz nem lehet, így választotta, ezt a receptet.

Ebben nincs élesztő és természetesen semmi adalékanyag, mint a “bolti” kenyerekben, így aki olyan állagot vár, csalódni fog. Ez egy nagyon tömör tészta, a szeletek – bár kicsik – kifejezetten laktatóak.

 

Hozzávalók:

150 g lenliszt

75 g mogyoróliszt

25 g szőlőmagliszt

1 tk sütőpor

1 kk só

2 tojás

150 ml víz (én egy kicsivel többet raktam hozzá, túl tömörnek tűnt)

1 ek kókuszolaj folyékony állapotban

esetleg szezámmaggal meg lehet szórni a tetejét

 

Elkészítés:

A száraz és a nedves hozzávalókat külön-külön összekeverjük, majd az összeset egybekeverjük.

Sütőpapírral bélelt őzgerinformába kanalazzuk (nekem egyáltalán nem volt folyós).

180 C-ra előmelegített sütőben 45 perc alatt megsütjük.

Kihűlve szeleteljük.

 

mogyorós-lenmaglisztes kenyér gluténmentes

 

 

Forrás: http://vegasztromania.blog.hu/2013/05/06/mogyoros_lenmaglisztes_kenyer_glutenmentes

Piadina – olasz lepénykenyér

Piadina olasz lepénykenyér

 

A piadina az olasz Emilia-Romagna tartományban élők hagyományos nemzeti eledele. Népszerűségét a sokszínűségének köszönheti, hiszem nemcsak különféle sós dolgokkal töltik meg, hanem akár édesekkel is, mint lekvár vagy nutella. Szóval bármit találsz a hűtőben, tedd bele, kóstold meg! 🙂 A maradékokat is kiválóan el lehet tüntetni vele.

A Blogkóstoló 15. fordulójában, melynek házigazdája SüniSüti, páromul Káosz Kapitányt és az ő konyháját kaptam, azaz tőle kellett valamit főznöm/sütnöm. Tőle választottam a piadináját, melyet én most csak tejföllel és reszelt sajttal töltöttem, így is nagyon finom volt.

 

Hozzávalók:

40 dkg liszt

2,5 dkg élesztő

1 ek dizsnózsír (nálam vaj)

2,25 dl víz

1 tk cukor

1 csipet só

 

Elkészítés:

Az élesztőt langyos cukros vízben felfuttatjuk.

A többi hozzávalóval összekeverjük, összegyúrjuk, 5 percig dagasztjuk.

Fél óráig kelesztjük, ezalatt kétszeresére nő a tészta.

Majd átgyúrjuk a tésztát és 8 egyenlő részre osztjuk.

Nagyon vékonyra, köralakúra nyújtjuk.

Forró serpenyőben (nem kell olaj) mindkét oldalát pár perc alatt megsütjük.

 

Konyhalál Facebook oldalhoz itt tudsz csatlakozni! 🙂

 

Piadina olasz lepénykenyér

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!