Konyhalál

Így kávéztunk a 80-as években

 

Kávé.

Sok ember napja el sem indulhat anélkül, hogy ne inna egy csészényit ebből az aromás fekete italból. Enélkül használhatatlanok. 

Manapság már hiper-szuper kávégépek garantálják otthonunkban is a kávéházi élményt vagy ha azt nem, akkor legalább a kávé egy gombnyomásra való elkészültét. Választhatunk sokszáz kávéféléből, megtalálhatjuk a kedvencünket a sokféle pörkölési eljárás, származási hely vagy akár ízesítés szerint.

Na, de hogyan is nézett ez ki jó 30 évvel ezelőtt? Én akkor gyerek voltam, így nyilván nem kávéztam, de a szüleim rendszeresen, így azért nekem is van jónéhány emlékem.

 

Hogyan kávéztunk otthonainkban? Először is el kellett mennünk a közértbe (pestiek) 

vagy az ABC- be (vidékiek)

Ott a korábban látott reklámok alapján…

kiválasztottuk azt a kávét, amit hazavinnénk.

 

A gyerekek Maci kavét ihattak.

Na de akkor még nem őrölve árulták a kávét, viszont szinte minden boltban megtalálható volt a mák- és diódaráló mellett a kávédaráló is. A jellegzetes hanga hozzátartozott a boltokhoz. És milyen jó volt a finom kávéillatban a kosarak tartalmát elpakolni!

Ha a boltban elmulasztottad, akkor az otthoni elektromos…

vagy kézi darálóddal kellett őrölni.

Aztán mehetett a kávé a kotyogósba.

Amiből ilyen kiöntőbe folyt ki (rosszabb esetben robbant és beterítette az egész – frissen festett – konyhát).

Innen ment az aranyszegélyű kávéspoharakba

vagy a nászajándékba kapottkávéskészletbe.

Dobtunk bele kockacukrot…

öntöttünk bele a műanyag tejkiöntő segítségével a zacskós tejből…

és a tetejére mehetett a legnagyobb királyság, a szifonos tejszínhab!

Ha ez mind megvolt, elégedetten dőlhettünk hátra, hogy az iszogatás közben megcsodálhassuk a saját kezűleg készített, kávé ihlette falidíszünket. 🙂

 

 

Szeretnél még nosztalgiázni? Nézd meg, hogy milyen volt a konyhánk, illetve, hogy miket ettünk a 80-as években: 1. rész, 2. rész!

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Gizella Kiss says: (előzmény @Tóth Lajos)

    Amikor a boltokban kiállított darálókat használták még nem voltunk az “idióta EU” tagjai, ezért be sem tilthatták. Nem ártana gondolkodni még össze-vissza firkálgatunk.

  2. Tóth Lajos says:

    A boltokban felállított nyilvános darálók (mák, dió, kávé) betiltását is az idióta EU-nak „köszönhetjük”. Semmi mással nem pótolható hangulatot árasztott a hangja is, meg az illata is. Ja, és a kockacukor akkor még valóban KOCKA alakú volt. Mert mostanság téglatest. A Szarvason gyártott (mai napig kapható, gyártják), kotyogóhoz egy megjegyzés: nemrég vettem egyet aranyárban, (6000 Ft), de a hazai ipart támogató honfiúi hevülettől vezetve, aztán pár hónap múlva bedöglött. Rendszeresen eltömődött a csöve, nem akartam felrobban(ta)ni. Kidobtam. Vettem helyette egy hasonló kotyogósat a kínai áruházban 1500 Ft-ért krómacélból. 3 éve hibátlanul működik. Szívesen támogatom a magyar ipart, de a hazafias gagyit hadd ne kelljen már megvennem!

  3. Feco says:

    Jó lenne ha megtanulnák végre a kedves “újságírók” , hogy a képen látható kévéfőző AUTOPERESSZ!!! nem a kotyogós!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!