Konyhalál

Kedvenc konyhai tisztítószereim

Kedvenc konyhai tisztitoszereim

 

“Kedvenc.” Haha. Utálok takarítani. Gondolom, ti is kb így vagytok ezzel, ezért ajánlok most olyan tisztítószereket, amik nálam beváltak, ha már muszáj, legalább gyorsan és “könnyen” essünk túl rajta.

Bár a cím lehet, hogy csalóka, mert nem a konyhából származó tisztítószerekről, mint citromlé, ecet, szódabikarbóna és társairól lesz szó, hanem a boltokban kapható, konyhában (is) használatos szerekről. Bár van, hogy én is alkalmazom a “bio” verziókat, pl. az ecet-szódabikarbóna kettősét, azért sok mindent a “keményebb” szerekre bízok, mert szükségem van az erejükre.

Bemutatom tehát a jól bevált segítőimet.

 

Cif-utánzatok

kedvenc konyhai tisztitoszereim

 

A mosogató és a csap (illetve a fürdőben a kád) és a tűzhely (ha közepesen koszos) tisztítására használom. A fém felületek pillanatok alatt szép csillogóak lesznek tőle. Próbáltam már csempén is, az viszont nem volt egy jó ötlet, egy vékony fehér réteg ott akart maradni mindenáron a felületen.

Cif-utánzatokat írtam, persze a Cif is nagyon jó, de majdnem dupla olyan drága. A Spar és a Tesco sajátmárkás változata véleményem szerint ugyanolyan jó, viszont sokkal olcsóbb, ezeket veszem már régóta.

 

Domestos

Kedvenc konyhai tisztitoszereim

A Cifnél sajátmárkás termékeket használok, a Domestos viszont Domestos maradt. Egy-két “kilengésem” volt, de azoknál valahogy nem találtam megfelelőnek az állagot, illatot és talán nem is bíztam annyira a hatásukban. 

Elég sok mindenre használom, a konyhapultom nem sima felületű, hanem ilyen mikromélyedésekkel teli, amiben előszeretettel ragad meg mindenféle, ezeket elég jól kiszedi, a csempe, a padlólap kritikus helyeinek áttörlésere, egyébként pedig a WC tisztítására is tökéletes. A kiöntő kialakításával nagyon jól lehet vele “célozni”.

Én ezt a citromosat szoktam venni, ezt közelebbállónak érzem a konyhához, a standard zöld WC-illatosító szagú, azt nagyon nem szeretem, még a klotyóban sem.

 

dm Denk mit nedves törlőkendő

Kedvenc konyhai tisztitoszereim

Sokáig azt gondoltam, hogy a nedves törlőkendő tiszta pazarlás, pénzkidobás, nem is vettem. Aztán egyszer valamiért mégis a kosaramban landolt. És azóta már többször is. Tulajdonképpen most is azt gondolom, hogy pazarlás, mert meg lehet oldani a feladatokat ehelyett nedves rongyokkal is, de mégis nagyon megszerettem. 

Nagyon kényelmes, ha le/fel kell törölni valamit, egyszerűen kihúzok egy törlőkendőt a csomagolásból, törlök és utána kidobom. És azt hiszem, ami a legjobban megragadott, az az illata. Olyan finom almaillatot varázsol a lakásba, hogy öröm használni. Főleg portörlésre, a tűzhely előtti kritikus rész gyors feltörlésére használom.

 

Hideg zsíroldó

kedvenc konyhai tisztitoszereim hideg zsiroldo

 

Ez egy csodafegyver. De komolyan. A tűzhely és környéke tisztítására használom, befújom, majd egy fél perc múlva lehet törölni a kifröccsent, odaégett zsírt. Hogy ezt megtegye, gondolom, hogy valami nagyon durva vegyszer van benne, úgyhogy a használatára kifejlesztettem egy “módszert”, javaslom, hogy ti is alkalmazzátok 🙂 Szóval, előveszed, nagy levegő, fújsz vele, közben és utána nem veszel levegőt és kiszaladsz a helységből. Nem vicc! Mondjuk hiába tudom, szinte minden alkalommal sikerül egy kicsit beleszippantanom, de letüdőzni tényleg nagyon durva… Fél perc alatt kifejti a hatását, visszatérsz és törölheted le.  Ha hosszabb ideig dolgozol vele, érdemes gumikesztyűt húzni, miután végigsikáltam vele a komplett konyhaszekrényt, olyan furán az ellenkező irányba hajlott a körmöm :-O Na, most jól meghoztam mindenki kedvét hozzá 🙂 Szerencsére azért nem naponta kell használnom.

 

Akárhogy gondolkoztam, több kedvencet nem találtam, mosogatószer, felmosó, ablaktisztító stb. – nekem egyik olyan, mint a másik.

Neked mik a kedvenceid, melyik termékek, márkák váltak be? Írd meg kommentben!

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

Kedvenc konyhai tisztitoszereim

 

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Simon Ilona Limmike says:

    Legjobb mosogatószer a JÁR – bár utóbb, mintha hígult volna sajnos. Ilyenkor szokták bedobni a reklámdumát, hogy: “Itt a megújult JÁR, ami 96,4 %-kal hatásosabb… ” szóval kész átverés, de azért még kitartok mellette.

    A zsíroldó tényleg csodafegyver. Mindent visz! Ja, és ahogy mondod: nagy levegő, spriccelés, menekülés, visszaólálkodás, törlés.

    Takarításhoz ajánlom még a fémdörzsit lidliben 3 db 150 ft. körül). Főleg festés után nedvesített aljzatra, de folyékony súrolószerrel párosítva edényekre és más makacsokra:)

  2. Simon Ilona Limmike says:

    Legjobb mosogatószer a JÁR – bár utóbb, mintha hígult volna sajnos. Ilyenkor szokták bedobni a reklámdumát, hogy: “Itt a megújult JÁR, ami 96,4 %-kal hatásosabb… ” szóval kész átverés, de azért még kitartok mellette.

    A zsíroldó tényleg csodafegyver. Mindent visz! Ja, és ahogy mondod: nagy levegő, spriccelés, menekülés, visszaólálkodás, törlés.

    Takarításhoz ajánlom még a fémdörzsit lidliben 3 db 150 ft. körül). Főleg festés után, de folyékony súrolószerrel párosítva edényekre és más makacsokra:)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!