Konyhalál

Hogyan lett Magyarországnak saját kólája?

 

Tikkadt Szöcske

 
 

Tikkadt Szöcske. Ez egy olyan név, amire szerintem mindenki felfigyel. Persze én is. Egyrészt tényleg már csak az ötletes megnevezés miatt is, de azért is, mert ez egy magyar termék. Bár sokféle sajátmárkás és egyéb kóla van jelent a boltok polcain a 2 nagy cég termékei mellett, a Szöcske azonban kilép a “noname” kategóriából és nem feltétlenül utánozni akar, hanem valami egyedit kínál.

A Tikkadt Szöcske márkáról, az ötletről és a megvalósításról kérdeztem Neumann-Bódi Editet, aki férjével, Neumann Martinnal együtt az Italműhely Kft. tulajdonosa, a magyar kóla megálmodója.

 

A két nagy nemzetközi kólamárkát mindenki ismeri. Hogyan jött az ötlet, hogy legyen egy magyar változat is?

Martin élelmiszertechnológus, a vendéglátásban dolgozott eddig, szenvedélye a finom italok készítése. Tanult sörfőzést is, de az utóbbi évek a Tikkadt Szöcske ízvilágának kikísérletezéséről szóltak. Ő német származású, de már tizenöt éve Magyarországon él, azóta már magyar állampolgár is, és a Tikkadt Szöcskével ízig-vérig magyarnak érzi magát, ahogyan ő mondja, már a vérében is ez folyik.

Tikkadt Szöcske

 
Mennyire volt nehéz az íz kikísérletezése, mennyi idő telt ez az ötlettől a megvalósításig?

Az ötlet már elég régóta megvan, de három éve kezdtünk el aktívan dolgozni a megvalósításon, a legtöbb idő Martinnak a recept kifejlesztéséhez és az összetevők megtalálásához kellett, én pedig a néven és a Tikkadt Szöcske márkavilágának felépítésén töprengtem sokat. Mindkettőnknek igazi kihívást jelent, és nagyon szeretjük csinálni.

A legnehezebb feladat a palackozó megtalálása volt, mivel lassan építkezve, kis mennyiséggel akartunk elindulni, tesztelve a fogadtatást. Egy kedves már meglévő partnerünk ajánlásával találtunk olyan palackozóra, aki azért vállalta el a palackozást, mert hozzánk hasonlóan hisz a dolog sikerében. Azt mondta eddig nem ivott még ilyen jó kólát a nagy márkákon kívül, és tetszett neki a név is.

 
 
Miért lett pont ez a neve? (Mellesleg én imádom, nagyon el lett találva!)

Büszkék vagyunk a magyar kultúrára, Arany Jánosra is. Reméljük, nem bánja☺, hogy ezt a nevet választottuk. Bár nem mindenki számára egyértelmű a kapcsolódás, rendeltek már tőlünk szomjas tücsköt, kecskét, pattogó szöcskét is.

A Tikkadt Szöcskében benne van minden, amit erről a kóláról mondani szeretnénk. A kis magyarság eddigi nagy ugrásai és főleg a tehetsége, a lehetőségei, amivel a jövőben még jobban élnie kellene. Szeretnénk bíztatni mindenkit, hogy merjen nagyon ugrani. Mindenkiben ott lakik a szöcske.

Tikkadt Szöcske

 

Mekkora cég dolgozik a Tikkadt Szöcskén?

Az Italműhely családi vállalkozás, a férjemmel Neumann Martinnal vagyunk ketten tulajdonosok. A cég köré egy kis üzleti hálózatot formáltunk olyanokból, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, vannak köztük régi baráti kapcsolatok is, ilyen például a grafika és webdesign, de vannak olyanok is, akiket a Tikkadt Szöcske kapcsán ismertünk meg. A kollégáink is igazi „Szöcskearcok”, jó érzés ebben a konstruktív, világra nyitott közegben dolgozni.

 

Milyen volt a fogadtatása az új márkának, az íznek? Hogyan sikerült betörni erre az eléggé zárt, “kólaügyileg” már felosztott piacra? Hol kapható?

Idén januárban indultunk, és országszerte már több, mint 600 boltban és vendéglátóhelyen érhető el. Egyelőre időszakosan kapható a Metróban és heti akciókban a Lidl áruházakban, és folyamatban vannak a tárgyalások más láncokkal is.

A Tikkadt Szöcske egy igazi fesztiválozós kellék, idén nyáron főszereplő volt már egy nagyobb zenei (Bánki-tó) és egy gasztrofesztiválon (Zamárdi utcza és gasztrofesztivál), és több kisebb helyi rendezvényen is.

A Tikkadt Szöcskét a magyaroknak készítettük, és elsősorban az itthoni piacra szánjuk. Nagy örömünkre egyre több külföldi magyar boltot és éttermet üzemeltető tulajdonos keres meg bennünket, így jutott el az Egyesült Királyságba és Írországba. Most a Felvidéken és Erdélyben való szélesebb körű megjelenésről tárgyalunk, illetve már a Hollandiában élő magyarok, és a magyar specialitásokat kedvelő helyiek is megkóstolhatják az amszterdami magyar étteremben!

Fűszeresebb, karakteres aromája a koktélok világába is jól pozícionálja. Laár Balázs és Nagy Dávid szöcskreatív mixológus barátaink fantáziáját is megmozgatta a kóla magyarul, és elsőnek a két nagy klasszikus kólakoktélt álmodták át a szintén magyar pálinkákkal. Így született a Suba Libre málnapálinkával, és a Buga Libre négy pálinkás keverése is.

Tikkadt Szöcske

 

Mik a jövőbeni terveitek?

Legfontosabb célcsoportunk a fiatal felnőttek, de a gyerekeken kívül mindenkihez szeretnénk szólni. A kis szöcskéknek tervezünk majd olyan italt, ami nekik való. Fontos volt, hogy elkészítsük a cukormentes változatot, amelyet a cukorbetegek és kalóriákra figyelők is fogyaszthatnak, szeretnénk figyelni tikkadt szöcskenyájunk minden egyes tagjára!

Nemrég megjelent a piacon az 0,33-as üveges változat. Itt is sok-sok akadályt át kellett ugrani, de megérte, nagyon elegáns lett, úgy hogy a „háttérben” megtartottuk a humort és játékosságot, a vendéglátósok imádni fogják!

 

 

 Te kóstoltad már? Hogy ízlett?
 
 
 
Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂
 
 
 

 

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!