Konyhalál

Gombás pizza tejfölös alappal

gombas pizza tejfolos alap

 

Süss pizzát otthon, negyedannyiból kijön, mintha rendelnéd.

Imádom a pizzát, viszont mostanában nem készítettem otthon. De most nekifogtam és újítottam a fokhagymás-tejfölös alapszósszal, amit még házilag nem próbáltam, pedig tényleg annyiból összehozható, mint amit a neve is mutat: fokhagymából és tejfölből.

 

Hozzávalók:

430 g liszt

1 ek olívaolaj

1 tk só

190 ml meleg víz

1,25 dkg friss élesztő

1 csipet cukor

1,5 dl tejföl

3 gerezd fokhagyma

10 dkg csiperke gomba

1 kis vöröshagyma

oregánó

bazsalikom

mozzarella sajt

 

Elkészítés:

A meleg vízbe belemorzsoljuk az élesztőt, beleszórjuk a cukrot és 2 evőkanál lisztet. 10-15 perc alatt hagyjuk felfutni.

A lisztet elkeverjük a sóval, majd mehet bele a felfutott élesztő és az olívaolaj is. Gyúrjuk, dagasztjuk, majd konyharuhával lefedve kb egy órát kelni hagyjuk meleg helyen.

Ha kb duplájára kelt, vékonyra nyújtjuk és sütőpapíros tepsibe tesszük.

A fokhagymát apróra vágva elkeverjük a tejfölben, majd ezzel megkenjük a tésztát.

Erre fektetjük a vékonyra szeletelt gombát és vöröshagymát, megszórjuk ízlés szerint oregánóval és bazsalikommal (ha van friss, akkor persze az a legjobb).

Rádobáljuk a mozzarellaszeleteket és mehet a 180 fokos sütőbe, amíg aranyszínű lesz a tészta.

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

 

gombas pizza

A gombát a Bio-Fungi Kft. biztosította. Tevékenységükben kiemelt szerepet kap az egészségtudatosság, egészséges életmód, ezek fontosságára a GoPink! akcióval hívják fel a figyelmet már 5. éve. A mellrák elleni küzdelemhez csatlakozva rózsaszín tálcákba csomagolják a gombákat és minden eladott tálca után 5 Ft-tal támogatják a mellrák elleni munkát.

gombas pizza

 

Egyszerű gombás táska

gombas taska

 

Egyszerűen és gyorsan elkészíthető sós süti, krémes gombás töltelékkel.

Nemrégiben készítettem tejszínes-laskagombás pennét, ami annyira ízlett, hogy azóta már harmadszorra készítettem el. Most éppen csiperkéből. A pennére valóból egy kis adagot “megmentettem” és leveles tésztából készült táskákba tettem. 

Mivel egy adagnyi leveles tésztából készíthető táskákhoz kevés kell a gombából, ekkorka adaghoz önmagában felesleges nekiállni, azt javaslom, hogy “csippentsetek le” ti is a tésztához való adagból egy kicsit, a többi pedig egyétek pennével, így lehet mondjuk egy jó kis vacsora után finom reggelink is belőle.

 

Hozzávalók:

20 dkg csiperkegomba

2 dkg vaj

1 közepes fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

4 csipet só

bors ízlés szerint

1+1 ek liszt

7+7 dkg trappista sajt

1 csomag leveles tészta – javaslom a hűtött (nem fagyasztott) készre nyújtottat

25 dkg penne tészta.

 

Elkészítés:

A vajon megpirítjuk az apróra kockázott vöröshagymát.

Hozzáadjuk a szintén apró fokhagymát.

Majd mehet hozzá a szeletelt gomba, só és bors. Pár percig pirítjuk.

Ráöntjük a tejszínt és főzzük pár percig.

1 evőkanal lisztet rászórunk és egyenletesen elkeverjük.

Na, itt jön az, hogy a gomba kb ötödrészét rakjuk külön, ez a kis rész megy a táskákba, a többi már készen is van, ehetjük a pennével, megszórva kb 7 dkg reszelt sajttal.

A kisebbik részbe szórjuk még kevés lisztet, ennek nem szabad folyósnak lennie, különben nehezen marad meg a batyuban. Egy kevés reszelt sajtot is keverhetünk bele, az még jobban segít, hogy “megkössön”.

A leveles tésztát – ha nincs készre nyújtva, akkor vékonyra nyújtjuk – kb 10×15 cm-es téglalapokra vágjuk.

A közepére halmozunk kevés gombát, ráhajtjuk a tészta két oldalát, megfordítjuk, hogy alulra kerüljön az illesztés, a két végét pedig villával alaposan összenyomkodjuk.

Sütőpapíros tepsibe rakjuk.

Aki nem tojásallergiás, az kenje le a tetejüket kis tojással, sokkal szebb lesz, mint az enyém.

A maradék reszelt sajttal megszórjuk a tetejét – az enyémen füstölt sajt van, többször jártam már úgy, hogy nem akart szépen olvadni, hanem inkább ég, hát, most is az történt (még szerencse, hogy szeretem a jól megsült sajtot).

 

 

Ha tetszette a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

gombas taska

 

A gombát a Bio-Fungi Kft. biztosította. Azért is örültem a megkeresésüknek, mert ócsai cég, tehát a szülővárosomban működnek. Tevékenységükben kiemelt szerepet kap az egészségtudatosság, egészséges életmód, ezek fontosságára a GoPink! akcióval hívják fel a figyelmet már 5. éve. A mellrák elleni küzdelemhez csatlakozva rózsaszín tálcákba csomagolják a gombákat és minden eladott tálca után 5 Ft-tal támogatják a mellrák elleni munkát.

gombas taska

 

 

 

Pudinggolyó sütés nélkül

pudinggolyo sutes nelkul

 

 

Tök egyszerű édesség, ami a pudingtól meglepően könnyed és krémes lesz.

Elsőre az alapverziót próbáltam, vaníliapuding és némi mazsola került bele, de már látom, hogy legközelebb jobban megcifrázom, ízesített pudinggal és többféle aszalt gyümölccsel is készíthető, naná, hogy ki kell próbálnom! 🙂

 

Hozzávalók:

1 csomag vaíliás pudingpor (főzős)

4 dl tej

5 ek cukor

5+3 dkg kókuszreszelék

5 dkg aszalt gyümölcs (áfonya, mazsola)

15-20 dkg darált keksz

 

Elkészítés:

3 dl tejet felforralunk.

Közben a maradék 1 dl tejben csomómentesre keverjük a pudingport és a cukrot.

Ha forr a tej, összekeverjük a pudingporos tejjel, kevergetve várjuk, hogy besűrűsödjön.

Amikor kész a puding, még forrón belekeverjük az 5 dkg kókuszreszeléket és az apróra vágott aszalt gyümölcsöt.

Megvárjuk, hogy kihűljön, ezután hozzákeverünk annyi darált kekszet, hogy formázható masszát kapjunk.

Benedvesített kézzel golyókat készítünk belőle és kókuszreszelékbe forgatjuk. Kókuszreszelék helyett használhatunk kakaóport, tortadarát is.

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

 

pudinggolyo sutes nelkul

 

Forrás:

http://hahopihe.receptneked.hu/2015/03/04/pudinggolyo/

 

Grill Mánia – étteremteszt

Grill Mania etteremteszt

 

Azt hiszem, ebből az étteremből nem lehet éhesen távozni! 

A Grill Mánia Budapesten, a Gellért tér közvetlen szomszédságában található. Én 10 éve minden nap kétszer mentem arra munkába jövet-menet, de 1 éve, mióta megnyitottak, azóta pont a föld alatt metróval, így nem vettem észre. 

Grill Mania etteremteszt

Érdekes az étterem története is, a tulajdonos Bulgáriából származik, ahol nagy hagyománya van a grillezésnek. Amikor megláttam az étlapot a kebapcsét, fel is csillant rendesen a szemem, bolgár nyaralásunk alatt ilyenen éltünk 🙂 Szóval, mivel nagyon szeret – hmm, és tud is – grillezni, minden vágya az volt, hogy nyisson egy ilyen éttermet, ami most megvalósult. A berendezés nagy részét is saját maga készítette, saját ötlet, tervezés és kivitelezés. Nekünk ez különösen szimpatikus volt, látszik, hogy  ez egy “szerelem”. Bár jó néhány alkalmazott van az egyébként nem túl sok asztallal rendelkező helyen, a főnök a húsokat nem engedi át másnak, ő szerzi be, mert muszáj látnia és ő pácolja, hogy egészen biztosan az autentikus bolgár ízvilágot érezhessük. 

Grill Mania etteremteszt

A húsok faszénen, nem zsiradékban sülnek, a bolgár konyhában nagyon jellemzőek a zöldségek, saláták – a sopszkáról már bizonyára hallott mindenki -, így azt mondhatnám, hogy egészséges étkezéseket lehet itt “lebonyolítani”, de nem mondom, mert óriásiak az adagok és úgysem bírod megállni, hogy ne edd magad degeszre 🙂 Az ott dolgozók ajánlására kétszemelyes grilltálat kértünk sopszka salátával, belehúztunk rendesen, de messze nem tudtuk megenni az egészet és – kérés nélkül – elcsomagolták a maradékot, nekem az még 3 étkezésre elegendő volt. Talán 2 jó nagy kapacitással rendelkező nagyon éhes férfi elbánna ezzel az adaggal. Talán…

Grill Mania etteremteszt

A húsok, saláták, a húshoz adott ajvár és csipős mártogatós nagyon finom volt, Móni barátnőm ezért a csípős cuccért meg volt őrülve – nekem leégette a torkomat, no comment 🙂 Éppen ezek a szuper dolgok miatt szerintem jobb lenne a friss krumpliból készült sült krumpli. Amivel “gondom” volt még, a kissé túlzott félhomály az emeleti részen – mert nem tudtunk miatta jó képeket csinálni (bloggerprobléma :D), de egyébként is valahogy pont a hátam mögül jött a világítás, így kicsit zavaró volt, hogy az árnyékom “belelógott” a tányérba. A honlapot most újítják meg, ami rá is fér, jelenleg sajnos nem sok információ található rajta.

Grill Mania etteremteszt

Jó hír, hogy készül a terasz téliesítésre – szintén a tulajdonos saját kezű munkája -, így több helyen ülhetünk le.

Grill Mania etteremteszt

 

Ajánlom a Grill Mániát azoknak, akik szeretik az igazán jól elkészített húsokat, salátákat és akár télen is élvezni akarják a grillezett ételeket. És legyél NAGYON éhes, ha odamész! 😉

 

Grill Mánia

cím: 1111 Budapest, Bartók Béla út 6.

honlap: http://www.grillmania.hu

Facebook: http://www.facebook.com/grillmaniabp

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

Grill Mania etteremteszt

Grill Mania etteremteszt

 

Képek: Mechler Mónika és Grill Mánia Facebook oldal

 

 

Mit esznek a világ különböző részein? És én?

mit esznek a vilag kulonbozo reszein

 

Ha külföldre – de akár csak Magyarország másik felére – megyünk, az ottani látnivalókon kívül nekem érdekes a helyi ételekkel is megismerkedni. Megkóstolhatjuk az éttermek, büfék kínálatát, körülnézhetünk a piacon, én még az élelmiszerüzletek kínálatát is szeretem feltérképezni. Persze a legérdekesebb, ha összeismerkedünk helyiekkel és azt próbáljuk ki, amit ők is esznek. 

Azért nyilván az ugyanabban az országban élők sem ugyanazt eszik, függ ez az életkortól, súlytól, nemtől, foglalkozástól, életviteltől, anyagi helyzettől és még sok mindentől. Peter Menzel fotós egy remek sorozatot készített erről, mely bemutatja az illető egyik fő “ismérvét” és összeszedve egy kupacba azt, hogy mit eszik egy nap. És akkor már én is hozzátettem a “magamét”, egy napig dokumentáltam, hogy mit fogyasztottam… de erről majd a kép alatt beszámolok 🙂

 

mit esznek a vilag kulonbozo reszein

Salen Abdul, 40 éves kairóri tevekereskedő. Omlettet, sült krumplit, feta sajtot, babot, lepénykenyeret, levest, rizst és fekete teát fogyaszt, ez kb 2300 kalória.

image

Noolkisaruni Tarakuai, 38 éves, maszáj törzsfőnök 4. felesége. A képen látszik, hogy nem túk sok ételt vesz magához, ez kb csak az éhhaláltól menti meg, 800 kalória.

image

Cao Xiaoli, 16 éves akrobata sem fogyaszt sok kalóriát, csak kb 1700-at, joghurt, tojás, hús, tészta, zöld tea a menüje.

image

Felipe Adams 30 éves, Californiában élő iraki veterán katona ételein látszik, hogy figyel az egészségére, zabkását, joghurtot, csirkés szendvicset, csirkemellet fogyaszt, ez kb 2100 kalória.

image

Ansis Sauka zenetanár, zeneszerző már hedonistább, kedveli a tojást, csirkét, majonézes krumplisalátát, sajtot, vajat, kekszet, mindez kb 3900 kalória.

image

Ez a tibeti főszerzetes 45 éves és bár az ételeiről ránézésre nem is gondolnánk, de napi 4900 kalóriát vesz magához.

image

Curtis Newcomer 20 éves amerikai katona a bevetéseken, gyakorlatokon készételkonzerveket eszik.

image

Morvai Linda, 38 éves gasztroblogger, Budapest, Magyarország 🙂 Müzli granolával, grillezett tarja és csirkemell, sült krumpli, saláta, szőlő, ásványvíz volt a menü, kb 2200 kalória. Hát, nem mondanám, hogy ez teljesen tipikus, több nasi szokott elfogyni, főleg egy munkanapon, de lehet, hogy most feszélyezve éreztem magam attól, hogy meg “kell” mutatnom nektek, miket faltam fel, így visszafogtam magam 🙂 Amúgy ezt a módszert ez alapján javasolnám a fogyózóknak is, hogy beszéljék meg valakivel, hogy a nap végén meg kell mutatni nekik az aznapi ételek fotóit, már csak emiatt is jobban meggondolja az ember, hogy tényleg annyira éhes-e arra a csokira, akármire vagy csak úgy nassolna valamit?

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

 

Forrás:

http://smatterist.com/3998/amazing-photos-of-the-worlds-diet-wow-you-have-to-read-about-the-indian-one/

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!