Konyhalál

Élet és étel Kanadában – interjú

Élet és étel Kanadában

 

Az Élet és étel interjúsorozattal most ismét új helyre látogatunk el, mégpedig egész messzire. Fazekas Ildi a férjével Kanadában kezdett új életet. Ő a Frozen beauty from far away blog írója, ami sminkekkel, szépségápolással foglalkozik, de beszámol a mindennapjairól is. Sőt, a blogjához már youtube csatorna is tartozik, így most különlegesség, hogy a kanadai életről a beszámolóját videón nézhetitek meg, az ételekről pedig itt, a blogomon olvashattok!

 

Katt a képre a videóért!

Olvass tovább!

 

Mit esznek általában a kanadaiak reggelire, ebédre és vacsorára? És te/ti?

Ez egy nagyon változó dolog, főleg azért is, mert sok kanadai csak kanadai lett, de nem annak született, és ebből következik, hogy hozza magával a szokásait.

Az első és talán legfurcsább az az iskolások étkezése. Otthon reggel valami müzlit, kukorica-gabonapelyhet benyomnak, felkapják az uzsonnás dobozt és szaladnak. Ez az uzsiboboz nem olyan, mint Magyarországon, hogy két zsemle és annyi, hanem konkrét szabályai vannak, hogy minek kell benne lennie. A szendvics mellett kell lennie gyümölcsnek, valamilyen tejterméknek és gyümölcslének. Gondolom, iskolánként változik, de van, ahol nagyon komolyan veszik, és behívják a szülőt, ha kétszer elfelejtette az almát.

Vannak olyan gyerekek, aki napi háromszor esznek mogyoróvajat, de vannak iskolák, ahol ez ki van tiltva az épületből az eperrel együtt.
Én ebből következtetem, hogy a kanadaiak nem igazán ebédelnek. Csak egy szendvics, saláta, vagy valami kis dolog, ami a mi fogalmunk szerint a legkevésbé sem ebéd. Viszont hazaérve a munkából nekiállnak főzni, és a vacsi az szent. Valahol értem azt a szokást, van ahol nem. Vacsorakor mindenki otthon van, és együtt eszik a család, de közben meg este 7-8 körül nem biztos, hogy olyan jó ötlet még benyomni egy nagy steaket, sült krumplival.

Mi eszünk normális reggelit, ami nálam tükörtojás vagy nutellás kenyér, a férjnél lekváros kenyér vagy valamilyen felvágott.

Az ebédünket előtte nap általában megfőzöm, szeretjük vinni a kész főtt ételt. Gazdaságosabb is, és időben is jobban jön ki, mintha az ebédszünetem felét sorban állással töltöm.

Vacsira van, hogy meleg ételt eszünk, vagy hogy vajas kenyeret szalámival, vagy van, hogy elmegyünk hamburgerezni. De a lényeg, hogy igyekszünk még 6 előtt enni.

Étel és élet Kanadában

 

Vannak a magyar ízléshez képest nagyon szokatlan ételeik?

Itt lehet, kettő felé bontom a választ. A kanadai konyhának nincs túl sok étele, és azokban nincs is túl sok csavar, ezek nem szokatlanok. De itt ugye nem csak kanadaiak vannak, és így már bizony vannak szokatlan dolgok.

A kínai szupermarket már alapból a szokatlan dolgok bázisa, tonnaszámra olyan gyümölcsök, akiket életemben nem láttam korábban. Itt találhatóak tengeri állatkák, amik számomra olyan a határon mozgó dolog, hogy ki szeretném próbálni, vagy undi és fujj. A kis polipnak kinéző állatkát nem vagyok hajlandó megenni, de ha be van bundázva, akkor kipróbálom, de általában nem tetszik.

Szokatlan a kínai étel, mert itt nem a magyar szájízléshez igazított kínai kaját adják, hanem valami mást. Nem rossz, csak amikor szecsuáni csirkét rendel az ember, és nem azt kapja, mint Pesten, akkor az olyan furcsa érzés.

Szokatlannak számíthat az afrikai vagy az ázsiai konyha, a kézzel való étkezés az etióp étteremben, vagy hogy halal húst viszonylag könnyen lehet beszerezni.

Élet és étel Kanadában

 

Minden itthon megszokott ételt, alapanyagot be tudsz szerezni?

Ha egy városi emberke lettem volna Magyarországon, akkor azt mondanám, hogy igen, de mivel én a kis falumból jöttem így nem. Van Edmontonban magyar bolt, ahol többnyire minden beszerezhető, ami nekem fontos, mint az Univer majonéz. (az itteniek nagyon rosszak)

De, ott van az a de, hogy mi anno magunknak vágtuk a malacot, dolgoztuk fel, és azok a dolgok hiányoznak. Ha ölni nem is, de irreális pénzt biztosan kifizetnék egy normális disznósajtért vagy sütni való hurka-kolbász-véreshurka csomagért. Pick szalámit lehet kapni, azzal vigasztalódom.

Paprikát otthonról hoztunk, nem bíztam a véletlenre, de a lengyel és a magyar boltban kapható, nyílván sokszoros áron.

A tejfölből is megtaláltuk azt, ami nem édes, és nem fura, csak idő kellett hozzá.

Lényegében a házi feldolgozású húsokon kívül minden beszerezhető.

Élet és étel Kanadában

 

Hogy néz ki a konyhád?

A mi konyhánk nem az átlagos kanadai konyha. Nekem most egy nagyon pici folyósókonyha jutott, aminek az egyik felén van a tűzhely és a hűtő, a másik felén a mosogatógép és a mosogatótálca. Általában a konyhák hatalmas nagyok, és csodaszépek.

Míg Magyarországon sok helyen van ajtaja a konyhának, itt szinte sehol sincs. A konyhából nyílik az étkező és onnan a nappali vagy akár az egész egy nagy tér. Ezt nagyon szimpinek gondolom, mert amíg az asszony fűz addig a férj nem egy elszeparált szobában nézi a focimeccset, hanem együtt vannak még akkor is, ha külön tevékenységet folytatnak.

Élet és étel Kanadában

 

Van valami eltérés, furcsaság az itthoni berendezésekhez képest?

Az első eltérés a 110 Volt a 230 helyett illetve a konnektor. A második, hogy itt majdnem mindenkinek van mosogatógépe, és senki sem gondolja azt, hogy a mosogatógépben összetörnek a tányérok.

A gáz nincs bevezetve a legtöbb épületbe, így a gáztűzhely eléggé ritka, helyette elektromos van, de nem az a fajta, ami otthon ismerős lehet, hanem aminek a főzőlapja egy spirál. A sütő pedig Fahrenheitet ír ki, nem Celsius fokot.

Nem lehet lapos rendes magyar palacsintasütőt kapni, ha igen, akkor én vagyok hihetetlen béna, de nem találtam meg.

Élet és étel Kanadában

 

Van valami kedvenc tipikusabb ottani ételed és édességed?

Amit itt szerettem meg az az avokádó. Szegényt otthon nagyon utáltam, most meg szeretem.

A sült krumpli nem egy kreatív étel, de mindig is imádtam, és nem tudok hambihoz mást enni, amit nem Mekis burgernek kell elképzelni, hanem egy jó fajta zsemlével készült, tele friss zöldségekkel és nagy hússal.

A pirogot nagyon szeretem, és ugyan fagyasztottat szoktam venni a lengyel boltban, ez egy nagy kedvenc. (Budapesten a nyugati mellett vettem).

Az indiai és az ázsiai ételeket szeretem, amíg nem tengeri állatkákból vannak. Az indiai kenyér nagy kedvencem.

Édesség, itt be kell vallanom, hogy fél éven át minden nap ettem fánkot a Tim Horton’s-ban, ahol az a bizonyos fánk egy dollár. Már kevesebbszer eszek, mert jól meghíztam tőle. Más édességet nem nagyon szoktam enni.

Élet és étel Kanadában

 

 

Köszönöm szépen Ildinek az interjút, ha bővebben is kíváncsiak vagytok a kanadai életére és persze a sminkjeire, olvassátok a blogját, nézzétek a videóit!

 

A korábbi Élet és étel interjúkat itt találod meg:

Korfu

Azerbajdzsán

Albánia

Japán

Új-Zéland

Finnország

Kína

Algéria

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!