Konyhalál

Diplomás szakmunkások – avagy hogyan lettem cukrász? – interjú

diplomás szakmunkás

 

 

Te mivel foglalkozol? Vajon egész életedben ezzel fogsz? Vagy váltanál valami egészen másra? Meg mernéd lépni? Mai 4 interjúalanyom megtette!

Főiskolát, egyetemet végeztek, majd mégis “visszaléptek” és olyan munkába kezdtek, amihez elég lett volna egy szakmunkás bizonyítvány.

Visszalépés? Ők biztosan nem így gondolják, én sem és ha végigolvassátok, ti sem! Azzal foglalkoznak, amit szeretnek, élvezik a munkájukat. Cukrászkodnak. 🙂

Mindenkinek ugyanazokat a kérdéseket tettem fel, lássuk a lányok válaszait! (Nem lesz rövid, de ígérem, hogy nagyon érdekes! :))

 

 

Gruber Ági – Ágiiiiii Kicsi Világa

Ágiiiiii kicsi világa

 

Hol végeztél, milyen szakon?

Andragógia alapszakon és Interkulturális pszichológia és pedagógia mesterszakon végeztem az ELTE-n 2014-ben.

 

Mennyi ideig dolgoztál a szakmádban?

Jelenleg is más területen dolgozom, rendezvényszervező vagyok egy hotelben, előtte pedig egy alapítványnál voltam. Eddig életemben csak fél évig dolgoztam cukrászában, még egyetem alatt.

 

Hogy jött a cukrászkodás ötlete?

Mindig bajban vagyok, amikor felteszik nekem ezt a kérdést. Általában ilyenkor mindenki arra a válaszra számít, hogy már oviban is habverő volt a jelem, pedig nagyon nem 🙂 23 évesen, amikor a mesterszakot végeztem, akkor kezdtem el sütögetni és komolyabban foglalkozni a blogommal. Előtte egy piskótát se nagyon tudtam megcsinálni, mert annyira nem érdekelt a sütés, de egyszercsak elkezdtem muffinokat csinálni és mindenki azt mondta, hogy nagyon finom. A sok pozitív visszajelzések miatt egyre többet csináltam és szép lassan kialakultak a dolgok.

 

Mit tettél a megvalósításért?

Ahogy egyre többet sütöttem, egyre több pozitív visszajelzést kaptam a barátaimtól és Instagramon is egyre több követőm lett. Egyre több energiát fektettem a sütik készítésébe, fotózásába és a receptek megosztásába. A sütik mellett sok időt fordítottam a mutimiteszel hashtagemre, amely hozzájárult ahhoz, hogy folyamatosan nőtt a követőim száma Instagramon és Facebookon is. Közben elvégeztem egy cukrász tanfolyamot, így 2015 áprilisa óta hivatalosan is cukrász vagyok.

 

Mennyi idő telt el az ötlet és megvalósítás között?

Szerencsésnek érzem magam, mert ahogy eldöntöttem, hogy szeretnék kicsit komolyabban foglalkozni a sütéssel és a blogolással, sorban jöttek a lehetőségek, amelyek mind hozzájárultak, hogy ma ott vagyok, ahol vagyok. Ezek a lehetőségek felgyorsították a folyamatot, ezért is érzem nagyon szerencsésnek magam, mert sorra olyan lehetőségeket kapok, amelyekről néhány hónapja még álmodni se mertem volna.

 

Milyen feladatokat végzel most?

Nagyon sok mindent csinálok egyszerre, de minden percét élvezem. Munka mellett sütögetek, írom a blogomat, recepteket írok a Nők Lapja Caféra és saját rovatom van a Tortadíszítés magaziba. Nincs sok szabadidő, de nagyon élvezem, hogy mindig van mit csinálnom 🙂

 

Van esetleg valamilyen tanácsod annak, aki ilyesmin gondolkodik?

Tanácsként azt tudom mindenkinek mondani, hogy ki kell találni egy olyan dolgot, ami megkülönböztet minket a többiektől. Nagyon sok remek (gasztro)blogger van, nagyon sok jó cukrász. Pont ezért fontos, hogy adjuk a követőinknek valami különlegeset, valami olyat, amit máshol nem kaphatnak meg. Kreatívnak, bátornak és főleg kitartónak kell lenni. Bevallom, néha nem egyszerű, le kell mondani bizonyos dolgokról, de nagyon megéri, mert a sok pozitív visszajelzés, amit kapok, minden egyes befektetett percet megér 🙂

 

 

 

Kövérné Kalmár Mónika – MaiMóni

MaiMóni

 

Hol végeztél, milyen szakon?

Vendéglátóipari szakközépbe jártam, utána pedig először teológus lettem – és ezt követően tört ki rajtam a tanulási láz. Mivel újságíróként dolgoztam sokáig, elvégeztem a Bálint György Újságíró Akadémia felsőfokú újságíró szakát, majd jártam az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem kultúrtörténész szakára, aztán lakberendezést tanultam, utána közgazdász BSC szakot végeztem turizmus-vendéglátás szakirányon. Ez utóbbit két éve fejeztem be.

 

Mennyi ideig dolgoztál a szakmádban? 

Újságíróként dolgoztam sokáig. Közben született négy gyerekem, és a negyedik érkezésekor maradtam otthon. Pár évig bírtam írás nélkül, akkor fedeztem fel a blogokat, és rájöttem, ez a nekem való közlési forma. Úgyhogy bloggerkedni kezdtem.

 

Hogy jött a cukrászkodás ötlete?

Eszem ágában sem volt cukrászkodni. A vendéglátó szakközépben anno az érettségi mellé járt nekünk egy csomó szakképesítés is, szakács, cukrász, felszolgáló, vendéglátóipari eladó, áruellenőr, ilyesmik. Na ezek közül azt gondoltam, a cukrász szakma az, amivel soha nem lesz kapcsolatom. Azonban a blogra elég sok sütireceptet tettem fel, ez másoknak jobban feltűnt, mint nekem. Akkoriban vendégként gyakran megfordultunk a város (mármint Keszthely) legjobb kávézójában, ahol sokszor beszélgettünk a tulajjal kajákról, sütikről, mondta többször is, hogy egyáltalán nincs megelégedve a süteményeivel, túl nagyok, túl édesek. Aztán egy reggel – ez már több, mint három éve történt, január vége felé – a szokásos kávét követően épp távozóban voltunk, mentem volna ki az ajtón, amikor utánam kiáltott, hogy “nincs kedved süteményt sütni nekem?” Két másodpercet gondolkodtam, és azt mondtam, hogy “de, van”. “Jó, akkor holnapra hozzál három valamit” – mondta.

 

Mit tettél a megvalósításért? Mennyi idő telt el az ötlet és megvalósítás között?

Másnap vittem a három tortát, tehát mondhatom, hogy mindössze egy nap. Ő kifizette, következő napra ismét vittem hármat. A vendégeknek tetszett, egyre több süti kellett, és aztán elterjedt a híre egyre nagyobb távolságra – jelenleg már közel húsz üzletben tartják a “MóniSütit”.

 

Milyen feladatokat végzel most?

Vezetem a vállalkozást. Rengeteget dolgozom az üzemben, intézem az adminisztrációt, amit nem szeretek, és nagyon örülnék, ha valaki átvenné tőlem. Közben azért még újságíróskodom is, egy kis magazint készítünk régi kollégáimmal, ami nagyjából hathetente jelenik meg. Na meg ott a blog, ami szívügyem, hogy menjen. Nemrég pedig hívtak előadást tartani hobbiból munka témakörben, hű, azt nagyon élveztem. El tudnám képzelni, hogy a jövőben ilyesmit is csináljak.

 

Megérte a váltás?

Mindenképpen.

 

Van esetleg valamilyen tanácsod annak, aki ilyesmin gondolkodik?

Ne legyenek romantikus elképzelései, a cukrászat nagyon kemény fizikai munka. Csak jót érdemes készíteni, jó alapanyagokból. Nemrég felhívott valaki ezzel a kérdéssel, hogy mit tanácsolok, mert sütizőt szeretne nyitni. Mondtam neki, hogy rossz van elég, jót kell készíteni, meg fogják venni, ki vannak rá éhezve a vendégek. Nem szabad növényi zsiradékot használni, meg növényi tejszínt – ó, mondta erre, ő sosem használ vacak növényi tejszínt, csak Hulalát. Mondom erre, pont a Hulaláról beszélek, hogy azt kell elfelejteni! Kérdezi erre, hogy jó, de akkor mit használjon helyette? Hát állati tejszínt… – mondtam kissé megrökönyödve, mert bevallom, azt gondoltam, hogy ez egy cukrász számára evidens. Sokan nem is tudják, miből dolgoznak. Az egyik cukrász nagykerben nézegettem a múltkor, látom ám, hogy piskótapor, muffinpor, macaronpor, ez utóbbi ráadásul búzaliszttel… Kérdezem a pénztáros srácot, te, veszi ezeket valaki? Persze, mondja erre, a cukrászok zsákos kiszerelésben; csak nem gondolod, hogy valaki tojásból süt piskótát? Miért, kérdeztem vissza, nem??? Nos, hát ha valaki ki akar tűnni az átlagosból, használjon vajat, ne margarin, tejszínt,  ne habosított növényi zsiradékot, süsse a piskótát tojásból, a macaront mandulalisztből. Ja, és a tegye bele a szívét. Attól lesz igazán jóízű a végeredmény.

 

 

Mélykuti Juci – From Juci

FromJuci

 

Hol végeztél, milyen szakon?

Gazdálkodási és menedzsment szakon végeztem, vállalkozásszervezési szakirányon a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán.

 

Mennyi ideig dolgoztál a szakmádban? 

Körülbelül 2 évig dolgoztam a szakmámban, egy pályázatíró cégnél. Ez alatt az idő alatt, úgy éreztem, hogy nem tudok teljes mértékben kiteljesedni és nem tudok önmagam lenni, így elkezdtem kipróbálni magam más területeken is.

 

Hogy jött a cukrászkodás ötlete?

Egyszer a barátaim mondták, hogy csináljak egy blogot, mert ők is meg szeretnék sütni azt, amit elkészítek. Sokáig tanakodtam, mert úgy voltam vele, hogy sok időt elvesz (mindig új dolgokon kell gondolkodni, lefotózni, megírni), de belevágtam. Minél többen kezdtek követni, annál jobban motivált, hogy újabb és újabb sütiket készítsek el.

 

Mit tettél a megvalósításért?

Egyre több időt szenteltem ennek az egésznek, több technikát is kipróbáltam és elkezdtem képezni magam. Eljártam mások által tartott tematikus kurzusokra, ahol mindegyik kurzus mást és mást mutatott meg. Szüleim látták a lelkesedésemet és az ő ötletük volt az, hogy végezzem el a cukrász iskolát és kezdjek el komolyabban foglalkozni ezzel a csodálatos szakmával.

 

Mennyi idő telt el az ötlet és megvalósítás között?

Nem annyira sok, körülbelül fél év.

 

Milyen feladatokat végzel most?

Piskótákat, krémeket, sütiket, kekszeket, tortákat készítek hagyományos, és mentes kivitelben is.

Egy félig látvány cukrászdában dolgozok, ahol mi szolgáljuk ki a vendégeket is.

 

Megérte a váltás?

Egyértelműen.  Imádom, amit csinálok, így minden egyes nap örömmel megyek be a cukrászdába dolgozni és hiába kemény fizikai munkáról van szó, minden perce boldogság. A visszajáró vendégeinkkel is szeretek beszélgetni. Ehhez viszont nem csak a szakmánk iránt kell alázattal tisztelegni, hanem egy olyan munkahelyet is kell találni, ahol megbecsülik az embert, mindenki a sütés szeretete miatt jár be dolgozni, mindannyian elhivatottak vagyunk, tiszteljük egymást és szeretünk együtt dolgozni. Mindenkinek ilyen munkahelyet kívánok, mint ahol most én is dolgozok.

 

Van esetleg valamilyen tanácsod annak, aki ilyesmin gondolkodik?

Akik úgy gondolják, hogy nem érzik magukat teljesnek azon a téren, amiben dolgoznak, gondolkodjanak el azon, hogy mi tenné őket igazán boldoggá. Ha megtalálták, akkor vágjanak bele és ne keressenek kifogásokat, mert lehet hogy életük legnagyobb lehetőségét dobják el maguktól, ami a boldogság felé vezet.

 

 

Kapusi Gerti – Sütit akarok!

Sütit akarok!

 

Hol végeztél, milyen szakon?

Közgazdászként végeztem a Budapesti Corvinus Egyetemen, vezetés-szervezés és szervezetfejlesztés szakirányon. Én még az utolsó évfolyam voltam a régi ötéves rendszerben, és nagyon határozott voltam a szakirányválasztásoknál. Csak egy lehetőséget írtam be, mert tudtam, hogy más nem érdekelne. Ez a szervezetek, cégek emberi oldalával foglalkozó tudományág… nem voltam az a nagy számviteles-pénzügyes.:)

 

Mennyi ideig dolgoztál a szakmádban? 

Már egyetem alatt is dolgoztam a szakmámhoz közeli területeken: majdnem egy évet egy egyesületnél, akik különleges vezetőképzési programot tartanak, és másfél évig részt vettem egy nagy nemzetközi konferencia (ODWS) szervezésében, ahol rengeteg embert megismertem a szakmából, és életre szóló tapasztalat volt mind a szervezési munka, mind maga a konferencia is. Egyetem után pedig 3,5 évig dolgoztam szervezetfejlesztő tanácsadóként, trénerként.

 

Hogy jött a cukrászkodás ötlete?

Nagyon szeretem a mai napig a szervezetfejlesztést, de hiányzott közben a kézzel fogható alkotás és az “eredmény”. Abban a szakmában sokszor csak évek múltán derül ki (ha egyáltalán még eljut hozzánk, mert nem történt a cégnél vezetőváltás stb), hogy a munkánknak mi lett az eredménye, sikerült-e megvalósítani a kitűzött célokat. Mindig is szerettem sütni, anyukámmal sokat voltunk a konyhában kiskoromban. Szóval munka után hazamentem és sütöttem-főztem. De inkább sütöttem. 🙂 Sokat olvastam és rengeteg videót néztem díszítésekről, aztán ki is próbáltam ezeket. Engem megnyugtatnak az ilyen pepecselős dolgok és fülig érő szájjal tudok örülni egy jól sikerült cukorvirágnak, vagy egy szép krémdíszítésnek.

El akartam kezdeni egy cukrászképzést, de annyi rosszat hallottam róluk, hogy csak a papírról szól és kritikán aluli a magyar képzési helyzet, hogy végül lemondtam erről, és úgy döntöttem, hogy szépen lassan mindenfélét kipróbálok otthon. Közben elindítottam a blogomat, a Sütit akarok!-ot, ahol minden kísérletezgetésemről beszámoltam és közben megszerettem az írást és a fotózást is.

 

Mit tettél a megvalósításért? Mennyi idő telt el az ötlet és megvalósítás között?

A munkahelyemen töltött utolsó egy évben már éreztem, hogy nem az az én utam, nagyon megváltoztak a benti viszonyok. Akkor még tépelődtem, hogy egy másik cégnél kéne folytatnom, vagy esetleg próbáljam ki a multis létet is. Közben pedig mindig ott volt, hogy majd egyszer (nyugdíjas koromban, amikor már kitanácsadóskodtam magam 🙂 ), lesz egy kis sütiboltom, én fogok sütni és árulom a napi 3-4 féle sütit. Nagyjából a blog indulásával egyidőben a pasim vezetni kezdett egy kis olasz kávézót, így elég közelről beleláttam a vendéglátós életbe. Segítettem én is bent, és rájöttem, hogy én mennyire élvezem a vendégekkel való találkozást, hogy látom az elégedett arcukat egy finom kávé vagy süti után. Visszajöttek a gimis diákmunkás emlékeim, amikor is apukám kiküldött Németországba az ismerősökhöz, hogy akkor én most tanuljak meg németül, és milyen jó, mert pont van egy cukrászdájuk, ahol dolgozhatok és muszáj lesz beszélnem. Szerettem ott lenni, a sütiillatban, szerettem nézni, ahogy a cukrász készíti a sütiket, és imádtam a hétvégi pörgéseket is, amikor teltház volt.

2o15. januárban már tudtam, hogy az én utam azzal folytatódik, hogy megvalósítom a sütiboltot. Idáig eljutni azonban nem volt sétagalopp, de szerencsére a barátaim és a családom mellettem voltak. A legtöbbet azonban a pasimnak köszönhetek, aki végig bíztatott, bátorított és hitt bennem, hogy nekem sikerülhet ez, és igenis azt kell csinálni, amit szívvel-lélekkel tudok csinálni.

Év elején elkezdtem nézegetni az ingatlanhirdetéseket, és nagy vonalakban próbáltam körvonalazni, hogy milyen helyet is keresek és a város melyik részén. Közben a pénzügyes énemet is elő kellett kaparni valahonnan az épphogy kettes számvitelszigorlatból, és ezt a részét is elkezdtem tervezni a vállalkozásnak. Márciusban kezdtem el konkrét üzlethelyiségeket megnézni, és a harmadikba beleszerettem. Május elején pedig megkezdődött életem egyik legnehezebb időszaka: boltfelújítás, ahol a pasim hajnaltól késő estig irgalmatlan tempóban alakította az üzletet, majd este még elment táncot tanítani, én közben átvettem az ő munkáját és dolgait, jártam a hivatalokba, hatóságokhoz, önkormányzatba, ügyvédhez, könyvelőhöz, OBI-ba (ezek voltak a felemelő pillanatok, amikor egy 3,5 méteres gerendákkal és másfél méteres csövekkel megrakodott kocsit toligálok). Nagyon hálás lehetek a családomnak, mert apukám, anyukám, a tesóm és a pasim apukája is rengeteget segítettek. Így nyitottunk június 18-án.

 

Milyen feladatokat végzel most?

Mit nem? 🙂 A cég ügyeit egyedül viszem, és asszem ez a legkisebb örömforrásom az egészben. Imádok viszont sütni, továbbra is, bár sokan kérdezik, hogy nem untam-e meg. Elég nehéz úgy megunni, hogy minden nap van valami új ötletem és szuper kollégákat találtam, akikkel egymást inspiráljuk a néha teljesen elborult ötleteinkkel. És sokat vagyok a pultban is, mert szeretek kapcsolatban lenni a vendégekkel, beszélgetni velük. Én mindig is egy olyan otthonos helyet szerettem volna, ahova én is szívesen járok. A törzsvendégeinkről tudjuk, hogy laktózmentes tejet kérnek-e a kávéjukhoz, ismerjük az ízlésüket, tudunk nekik sütit ajánlani az új kínálatból, és szuper érzés, amikor a nyitáskor még picuri újszülötteknek most tőlünk rendelik az első szülinapi tortájukat.

 

Megérte a váltás?

Abszolút. Ez nem kérdés. Nem voltam boldog ezelőtt, max. kipihentebb. 🙂 Csak viccelek. Fárasztó, de nem panaszkodom, mert nagyon klisé és giccs, de minden nap eszembe jut, hogy milyen szuper, hogy ezt csinálom.

Apukám viccelődik ezzel mindig, hogy diplomás szakmunkás lettem, de én egyáltalán nem bántam meg sem az egyetemet, sem az utána való munkát, mert nagyon sokat tanultam mindkettőből.

 

Van esetleg valamilyen tanácsod annak, aki ilyesmin gondolkodik?

Szerintem nagyon hasznos, ha előtte valamilyen vendéglátós tapasztalatot gyűjt és megnézi, hogy mennyire fekszik ez neki. Én minden meghatározó döntést az életemben a megérzéseim alapján hoztam. Valahogy zsigerből/gyomorból érzem ilyenkor, hogy merre kell menni. Amikor már megvan a döntés, akkor pedig ne hagyjuk magunkat, elszántság, kitartás kell, na meg nem árt egy “védőháló” a szeretteinkből.

 

 

Lányok, köszönöm szépen a válaszaitokat és gratulálok nektek, hogy meg mertétek hozni ezt a döntést. További sok sikert kívánok nektek ezen az úton!

Olvassátok az ő blogjaikat is a nevük melletti linkre kattintva!

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

diplomás szakmunkás

 

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!