Konyhalál

Hogyan lett Tortakirály Buddy Valastro?

Buddy Valastro Magyarországon

 

Aki szeret sütni és szokott realityket nézni, minden bizonnyal találkozott már Buddy Valastro, azaz a Tortakirály nevével – és műsorával. A cukrászdájában a munkatársai – akik egyben családtagjai is – segítségével gigantikus méretű és szoborszerűen megformázott hiheteten tortákat készít.

Buddy Valastro Magyarországon

Pár napja azzal van tele a Facebook üzenőfalam a sütni szerető ismerősök jóvoltából, hogy Magyarországra érkezik és egy közönségtalálkozó keretén belül találkozni lehet vele (október 7-én 17 órától a Mom Parkban lesz az esemény). Aki pedig nagyon szerencsés, az itt nyerhet közös sütésen való részvételt vele.

 

De ki is ő és hogy lett tortakirály?

Családjukban már ő a negyedik generáció, aki a cukrászatból vagy a sütésből él. A dédapa szicíliai születésű pék, aki a fiának, ő pedig a saját fiának adta át a tudást és küldte Amerikába azzal, hogy inkább cukrász legyen, akkor nem kell éjszaka dolgozni. Így is lett, bár először mosogatófiúként tudott csak elhelyezkedni egy cukrászdában. 1964-ben megvette a jelenleg is üzletként szolgáló Carlo’s Bakery cukrászdát.

Carlo's Bakery Cake

Korán meghalt, így fia, Buddy már 17 éves korától vezeti a cukrászdát (11 évesen már ott dolgozott). Sikerült úgy felvirágoztatnia az üzletet, hogy állandó a kígyózó sor előtte, illetve felfedezték maguknak a tv-csatornák is, megszületett a The Cake Boss, azaz a Tortakirály című reality sorozat.

Buddy Valastro történet

Amikor ő átvette az üzletet, akkor az még inkább hagyományos jellegű pékség és cukrászat volt. A szupermarketek egyre inkább elkezdtek már akkoriban péksüteményeket és tortákat is árulni, így kevesebb igény mutatkozott a külön kis boltocskákra. Buddynak az volt az ötlete, hogy ő olyan tortákat fog készíteni, amiket a nagy boltokban nem tudnak elkészíteni. A hatalmas kézügyességének és kreativitásának köszönhetően igencsak elképesztő ötleteket tudott megvalósítani, ma pedig már úgy tűnik, nincs is számára, számukra lehetetlen.

A cukrászdájában egy süti 2 dollárba kerül, de persze az egyedi alkotásai ennél jóval többe kerülnek, készítettek már 40 000 dollárért is tortát.

A magyar ízlésnek lehet, hogy kevésbé felelnének meg a formatortái, mert úgy tűnik az adásokból, hogy vastag, tömör piskótát és kevés, de nagyon vajas krémet használ (persze ezek nélkül nem is állnának meg az akár több méter magas tortaköltemények), de azt mondja, hogy számára az íz fontosabb, mint a külcsín.

Buddy Valastro Magyarországon

Nagy álma, hogy az Egyesült Államok elnökének süssön és a tortájával együtt mehessen a Fehér Házba. És persze szeretné, ha majd a gyerekei is vele dolgoznának.

 

Buddy Valastro Magyarországon

bv6

bv7

bv9

bv10

bv11

bv12

bv13

bv14

bv15

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

 

Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Buddy_Valastro

https://www.facebook.com/CakeBoss

https://www.facebook.com/BuddyValastro?fref=ts

http://divany.hu/gasztro/2011/09/25/cake_boss_orult_dolgot_akartam_amit_senki_mas_nem_tud/

 

 

Készíts hamburgert fél év alatt 1500 dollárért!

How to Make a $1500 Sandwich in Only 6 Months

 

Belegondoltál már, mennyi munka és munkafolyamat van egy-egy elkészített tárgy vagy étel mögött?

Andy George nem csak belegondolt, hanem végig is csinálta az összes munkafázist, melyeket aztán videókkal dokumentált. Kertészkedett, megtermelte a zöldségeket és a búzát, amelyből aratás és örlés után megsütötte a zsemlét, a tengervízből sót nyert ki, tehenet tartott, a tejből sajtot és vajat készített és így tovább. Az egész 6 hónapig tartott és 1500 dollárjába került.

A végén, amikor megkóstolta a munkája eredményét, csak ennyit mondott. “Nem rossz.” 🙂

 

 

 

Egyébként nem állt meg a féléves projekt után, “gyorsan” öltönyt is készít magának.

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

 

 

Kóstold meg a bevándorlók nemzeti ételeit!

syrian food

 

 

Kóstoltál már szír, afgán, eritreai vagy szomáliai specialitásokat? Most megteheted!

Talán senki nem örül annak, hogy tömegesen érkeznek hazánkba a bevándorlók. De ha már itt vannak, sokan megpróbálnak segíteni nekik, hogy kicsivel jobb legyen a helyzetük. Így tesz az Artemisszió Alapítvány  is.

Szeptember 28. és október 4.-e között rendezik meg a Körítés – gasztrohét másképp nevű rendezvényt. Ennek keretén belül 11 budapesti étteremben, cukrászdában és pékségben kóstolhatod meg a menekültek hazai ételeit, melyeket az egy hét alatt ott dolgozó migránsok segítségével készítenek. Ha részt veszel a programon, ehetsz egy jót és az ételeken keresztül kicsit a kultúrájukat is megismerheted. A vendéglátóhelyek listáját itt találod.

Szerintem szuper az ötlet! Segíti az elfogadásukat, talán olyan is lesz, aki korábban “ellenségként” tekintett a menekültekre, de most meglátja ez egyes embereket is a tömegben. Az itt tevékenykedőknek növelheti az önbecsülését, hogy hasznosak tudnak lenni. Mi pedig vendégként új ízekkel és ételekkel ismerkedhetünk meg. Én például legjobban a cukrászdai dolgokra vagyok kíváncsi, semmit nem hallottam az ottani sütikről.

Szóval, vegyetek részt a Körítésen, izgalmas újdonságok várnak ránk!

 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és íratkozz fel a blogkövetésre (itt jobbra), ne maradj le semmiről! 🙂

 

 

Kép forrása: http://www.albawaba.com/editorchoice/syria-lebanon-food-539492

 

 

A budapesti Édes Napokon jártunk

Édes Napok

 

 

Idén már 5. alkalommal rendezték meg a Budai Várban az Édes Napokat. Én még eddig nem voltam, most barátnőmmel vettem részt.

A rendezmény 3 napján péntektől szombatig több, mint 100 kiállító termékeit lehet megvenni és sok helyen előtte megkóstolni is. Van ott minden:

Persze nem csak csoki, hanem mindenféle édesség, sütik, fánkok, marcipán és grillázs is. Számomra sok ismert nevű kézműves, igényes édességeket készítő műhely volt ott, mint kiállító, de volt jó pár, akikről eddig nem hallottam, pedig érdemes lett volna.

Két színpadot is felállítottak, ahol különböző előadások, beszélgetések, koncertek láthatóak mindhárom napon.

Reggel még esett az eső, így délelőtt, amikor érkeztünk, még kevés látogató volt – aminek én nagyon örültem, gondolom, hogy a szervezők kevésbé 🙂 – szóval nagyon szépen végig lehetett nézni mindent. Azért így is voltak népszerűbb standok, ahol tömegesen ácsorogtak.

Édes Napok

És igen, azok sem maradtak éhen, akik mindenféle ételallergiában szenvednek, több “mentes” édességeket áruló kiállító volt.

Jó tanács a jövőben odalátogatóknak: előtte egy hét édességmegvonás! 🙂 Én az előző napomat sütik között töltöttem, így a sülő kolbászkák illata kicsit vonzóbbnak tűnt, mint az édességek kóstolása. Azért persze “nagy nehezen” “legyűrtem” néhány dolgot.

Például a bal oldali maracujás fánkot, ami nagyon ízlett.

Édes Napok

Nehéz volt választani:

Édes Napok Donác

Ez mind csoki! Nagyon élethűek voltak.

Édes Napok CsokiCsel

Édes Napok CsokiCsel

 

Micsoda színek! Szuper a csokik csomagolása is.

Édes Napok

Nagy mézi és kis mézik

Édes Napok

3-félét kipróbáltunk

Édes Napok

A Sugar! sem maradhat ki

Édes Napok

Ez a stand…! Rengetegféle ízű marcipán, gyönyörűen kirakva, vásároltunk náluk is, én almás-fahéjas és pisztáciás-szilvás marcipánt, a kóstolással várok, amíg elmúlik a mai cukorsokk 🙂

Édes Napok

Cuki csokibaglyok 🙂

 

Édes napok

Azért nem rossz helyen van ez a program megrendezve… 🙂

Édes Napok

A “szajré”. 🙂 A bal oldalon csapolt csokis sör látható, nem vagyok egy nagy sörös, mondta az eladó, hogy ne számítsak a csoki ízére és ez egy keserű sör, de nagyon nem az én ízvilágom volt.

Édes Napok

Csúcsdísz 🙂

Édes Napok Édes Napok

Hehe 🙂

Édes Napok

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a blogkövetésre (itt jobbra), ne maradj le semmiről! 🙂

 

Házi krémes pudingpor nélkül

Házi krémes pudingpor nélkül

 

Előre elmondom, ez nem ötperces süti. Nem bonyolult, de azért kell hozzá kis idő és készítés közben – vagy inkább utána – én is rájöttem pár dologra, hogy mivel is lehetne egyszerűsíteni, javítani. Szóval, most egy nem tökéletes süti tökéletes receptjét olvashatjátok, mellette a kommentjeimmel, hogy mire is kell figyelni, én hol rontottam el, remélem, ezáltal nektek jobban fog sikerülni. Amúgy ízre szuper, a küllemen meg még dolgozom 🙂

 

Hozzávalók:

6 tojás

6 ek liszt

20 dkg cukor

1 vaníliarúd

1 l tej

9 g zselatin

2 csomag leveles tészta (legjobb a sütőpapírra nyújtott változat)

 

Elkészítés:

A leveles tésztából az egyiket egy tepsi hátuljára tesszük a sütőpapírral együtt, alaposan megszúrkáljuk és aranybarnára sütjük.

A másikat is ugyanúgy tepsire tesszük, ezt egyforma négyzetekre vágjuk, megszúrkáljuk és megsütjük. 

Én ott rontottam el, hogy nem szúrkáltam meg eléggé, így kaptam egy nagypárnát és sok kispárnát 🙂 A nagypárna nem gáz, mert alulra kerül, nem látszik, hát, a kispárnák látszanak, ezek lesznek a krémes tetején. Szóval, alaposan szúrkáld meg villával!

A tojások fehérjét egy csipet sóval kemény habbá verjük. Elég nagy edényt válassz – én ezt a  részt is elbénáztam, az alján maradt fel nem verődött fehérje is, ez még kellett volna ahhoz, hogy jobban összeálljon a krém.

2 dl tejet, a lisztet, 5 dkg cukrot, a vanília kikapart magját és a tojások sárgáját mixerrel alaposan kikeverjük.

8 dl tejet felteszünk melegedni a tűzhelyre, beledobjuk az üres vaníliarudat és beleszórjuk a zselatint is (figyelem, olyan zselatint válassz, ami forralható!). Ha meleg (nem kell felforrnia), folyamatos kevergetés közben apránként adagolva hozzákeverjük a tojássárgájás krémhez. Ha ez megvan, visszarakjuk a tűzhelyre és alacsony lángon, folyamatosan kevergetve besűrítjük. Ez jó pár percet igénybe vesz, de ne csüggedjünk, bekövetkezik 🙂

A maradék 15 dkg cukrot annyi vízzel, ami ellepi, feltesszük forrni, ha forr, takaréklángon hagyjuk kicsit besűrűsödni. Amikor enyhén elkezd karamellizálódni, akkor lesz jó. Ezt óvatosan a tojásfehérje habba forgatjuk. (Őszintén szólva, nem tudom, ennek a lépésnek volt-e valami haszna nálam, de a recept írta … hmm, aki tudja, írja meg, hogy miért kell ez, én következőleg lehet, hogy kihagynám.)

Ezután a tojáshabot a sárgájás krémbe forgatjuk.

Amit szintén elrontottam: A leveles tészta lapokat úgy szabd, hogy a tepsidbe pont beleférjenek. Egy kicsivel nagyobbra kell szabni, mint a tepsi, mert sülés közben összeugranak kicsit. Az egyben levő lap megy az aljára, arra a meleg krém, majd a tetejére a kis négyzetek.

Mehet a hűtőbe, pár óra dermedés után fogyasztható.

Szóval, van rajta mit javítanom, de ízre egészen jó lett.

 

 

Aki ennél egyszerűbb krémest szeretne, az készítse el a vaníliás-kakaós csíkos kekszes krémest 🙂

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a Konyhalál Facebook oldalához és iratkozz fel a heti hírlevélért a blogkövetésre, ne maradj le semmiről! 🙂

 

Házi krémes pudingpor nélkül

Házi krémes pudingpor nélkül

 

Forrás: http://www.limarapeksege.hu/2011/11/hazi-kremes.html

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!