Konyhalál

Konyhalál KözösKedd – 9. palacsinta

image

 

A már szokásosnak mondható KözösKedd játékomban minden kedden megadok egy témát, ezzel kapcsolatban várom a Ti kipróbált receptjeiteket, hogy ebből egy nagy közös gyűjteményt szerkesszek másnapra.

 

Az egyik legegyszerűbb édesség a palacsinta, ki ne szeretné? A legnyerőbb általában a legegyszerűbb kakaós, túrós töltelékű, de ugye, hogy lehet ezt ezerféleképpen variálni … Különleges töltelékek, ízesített tészták, különböző nemzetek specialitásai, palacsintatésztába burkolt vagy abban sütött ételek, édesen vagy sósan …

A mai téma a   P A L A C S I N T A !

Na, ez vicces, (most viszonylag későn, vasárnap) kitaláltam a témát, megírtam a bejegyzést és most, utólag látom, hogy pont március 4. a “hivatalos” pancake-day, azaz a palacsinta-nap 🙂 Időzíteni tudni kell 🙂

A palacsinta-nap a farsangi időszak utolsó napja, nálunk húshagyó keddnek hívjuk.

A hamvazó szerda előtti napon palacsintát sütni igen elterjedt szokás az angoloknál – még azok is tartják, akik a közvetlen utána következő jeles napról már mit sem tudnak. Sőt, nem csak Angliában divatos szokás ez, hanem Írországban, Németországban, Ausztráliában, Új-Zélandon és a Fülöp-szigeteken is tartják a Pancake Day-t.

Angliában kapcsolódik hozzá egy sajátos verseny, amit talán “palacsintafutásnak” fordíthatnánk (pancake race). A hagyomány elég régre nyúlik vissza. Úgy tartják számon, hogy 1444-ben egy Olney nevű faluban (ami még ma is létezik), egy szorgos és kissé szétszórt háziasszony úgy elmerült a palacsintasütésben, hogy megfeledkezett a miséről. Csak a harangszó juttatta az eszébe. Akkor aztán szaladhatott, hogy odaérjen! Úgy sietett, hogy a palacsintasütőt is elfelejtette lerakni: futott végig a falun serpenyőstül, palcsintástul. Ennek emlékére rendeznek ezen a napon országszerte futóversenyeket, melyen a résztvevők kötényben, serpenyővel a kezükben, palacsintát dobálva vesznek részt. (forrás: http://www.mindmegette.hu/palacsinta-nap-avagy-a-pancake-day-47758 )

 

Kérem, hogy a “szabályokat” olvasd át, akkor is, ha azt gondolod, már tudod :) És kérem, hogy tartsátok is be :) – ezzel megkönnyítitek a dolgomat. A képeket és linkeket aznap a Konyhalál Facebook oldalának üzenőfalára várom (de tényleg oda, nem a képek alá, nem a csoportok üzelőfalára stb.! úgy látom, ezt a legnehezebb betartani :D ). Ezek természetesen lehetnek régi bejegyzések, de ha valakit aznapra megihlet a téma, akkor az újakat is még nagyobb szeretettel várom! :) Egyelőre mindenkitől maximum 3 db-ot kérek! Lehetőleg az üzenőfalra egyesével, képpel és természetesen linkkel töltsétek fel a recepteket. Ha valakinek nincs blogja, de szeretné, ha bekerülne a válogatásba, kérem, hogy pötyögje be a receptet is a kép mellé.

A témakiírásos blogbejegyzés alá folyamatosan töltöm fel az általatok küldött képeket és linkeket.  Ha minden jól megy, legkésőbb szerda délig felkerül az összes, tehát érdemes visszanézni a bejegyzésre.

Ha Te is jelzed a saját beküldött blogbejegyzésed alatt, hogy ez a recept részt vesz a Konyhalál KözösKedd gyűjteményében (az aktuális linkkel), azt megköszönöm. Ha van kedved, vidd hírét a játéknak, úgy jó, ha minél többen vagyunk, minél sokszínűbb a gyűjtemény! Blog oldalsávba való kép:

közöskedd kocka

 

Hozzá való link: http://konyhalal.cafeblog.hu/kategoria/kozoskedd/

 

Ünnepeljük a palacsinta-napot egy jó nagy közös palacsintázással! 🙂

 

 

A kollekció:

 

Süniskanál: Mazsolás szirnyiki tejfölös öntettel

szirnyiki

 

Süniskanál: Húsos palacsinta tejszínes mártásban

1

 

 

Vöröskaktusz: Amerikai palacsinta

1

 

 

Vöröskaktusz: Almás palacsinta

1

 

 

Szani konyhája: Bögrés palacsinta

bögrés palacsinta

 

 

Ízek és élmények: Palacsintarózsa

palacsintarózsa

 

 

Ízek és élmények: Tepsiben sült almás palacsinta

1

 

 

Aranymorzsa: Palacsinta medvehagymával, joghurtöntettel

1

 

 

Aranymorzsa: Palacsinta póréhagymával

1

 

 

Aranymorzsa: Amerikai palacsinta

1

 

 

Csigabige kuckója: Szentgyörgyi palacsinta

szentgyörgyi palacsinta

 

 

Rendes csajok: Jamie-Oliver féle amerikai palacsinta

1

 

Gizi receptjei: Cukkinis palacsinta

cukkinis palacsinta

 

 

Gizi receptjei: Citromos amerikai palacsinta zabpehellyel

1

 

 

Gizi receptjei: Tejszínes palacsinta mascarponés sütőtökkrémmel

1

 

 

Csató Anna: Káposztával töltött palacsinta

palacsinta

 

Szofika a konyhában: Hátszegi rakott palacsinta

hátszegi rakott palacsinta

 

 

Szofika a konyhában: Csúsztatott palacsinta

csúsztatott palacsinta

 

 

Szofika a konyhában: Túrós rakott palacsinta

1

 

 

Sütik és szatyrok: Palacsinta diós-lekváros töltelékkel és csokiöntettel

1

 

Danadi’s kitchen: Banános palacsinta juharsziruppal

1

 

 

Danadi’s kitchen: Hortobágyi palacsinta

hortobágyi palacsinta

 

Arany Tepsi: Zserbó módra rakott palacsinta

zserbó módra rakott palacsinta

 

 

 

Bonnie konyhája: Mandulás palacsinta kávés habkrémmel

mandulás palacsinta

 

Bonnie konyhája: Banános amerikai palacsinta

banános amerikai palacsinta

 

Tortafüggő Marisz: Epres rakott palacsinta

epres rakott palacsinta

 

 

Tortafüggő Marisz: Sonkás-sajtos rakott palacsinta

rakott palacsinta

 

Tortafüggő Marisz: Palacsinta gyorsan

1

 

Egy kicsi bors: Hortobágyi húsos palacsinta

hortobágyi húsos palacsinta

 

Egy kicsit bors: Gundel palacsinta

Gundel palacsinta

 

Egy kicsi bors: Sütőben sült almás palacsinta

sütőben sült almás palacsinta

 

HahoPihe konyhája: Mogyorókrémes palacsinta fehérboros körtemártással

mogyorókrémes palacsinta

 

 

HahoPihe konyhája: Mákos palacsinta tojásfehérje hasznosítással

mákos palacsinta

 

 

HahoPihe konyhája: Csokis-cukkinis gofri

csokis cukkinis gofri

 

Sütök-Főzök: Máklekváros palacsinta

máklekváros palacsinta

 

 

Sütök-Főzök: Töltött palacsinta

töltött palacsinta

 

Sütök-Főzök: Sonkás palacsinta

sonkás palacsinta

 

Culin’Art: Tejes palacsinta alaptészta

tejes palacsinta alaptészta

 

Culin’Art: Húsos-kukoricás palacsinta masni

1

 

Tűpárna és habverő: Csúsztatott palacsinta

csúsztatott palacsinta

 

Őrülten jó ételek: Tojásos lecsóval töltött palacsinta

1

 

Őrülten jó ételek: Körtés-ricottás-narancsos palacsinta

1

 

Receptelő: Hortobágyi húsos palacsinta

hortobágyi húsos palacsinta

 

Receptelő: Grúz töltött palacsinta (spenóttal, sajttal és dióval)

1

 

Kiss Imréné Magdi:  Csodapalacsinta

Hozzávalók:
20 db vékony palacsinta,
1 cs vaníliás pudingpor,
1 cs csoki pudingpor,
1 cs puncs pudingpor,
1 üveg magozott meggybefőtt,
1 cs babapiskóta,
1 főzet kávé,
1 db rumaroma,
7 evőkanál kristálycukor,
fahéj,
1 l tej,
instant kakaópor.

Elkészítés:
Vékony palacsintákat sütünk. Megtöltjük kakaóporral, feltekerjük, majd csigaformába tekerjük.
Egy 26 cm-es kapcsos tortaformát folpackkal kibélelünk. Kávét rumaromával összekeverjük. Babapiskótákat megmártogatjuk a rumaromás kávéban. A forma alját kirakjuk babapiskótával, hogy ne legyen hézag közötte. A vanília pudingot megfőzzük 3 evőkanál cukorral, fél liter tejben és a babapiskótára tesszük. A feltekert palacsintákat a puding tetejére tesszük, kívülről haladunk befelé. Csoki pudingot megfőzzük 3 evőkanál cukorral, fél liter tejben-palacsinta tetejére tesszük. Meggyet le csöpögtetjük csoki pudingra tesszük, megszórjuk fahéjjal. Meggylevet felfőzzük 1 evőkanálcukorral a puncs pudinggal, meggy tetejére öntjük.

csodapalacsinta

 

 

Kiss Imréné Magdi: Névre szóló palacsinta

Palacsintatésztát készítettem. Kivettem belőle egy keveset, amibe cukrozatlan kakaót kevertem. Tortadíszítő tasakba öntöttem a barna tésztát. A serpenyőt felmelegítettem és bele írtam a nevét. (Vigyázva, mert vissza fele kell írni, mert ha rendesen beleírtam kiborítva, a név végével kezdődött.)  Rátettem a világos palacsinta tésztát és kisütöttem. Nagyon örült neki! 🙂

névre szóló palacsinta

 

Rozmaring & Ibolya: Bodzás palacsinta eperrel

1

 

 

Rozmaring & Ibolya: Palacsinta mami módra

1

 

Konyhalál: Céklás palacsinta

céklás palacsinta

 

 

Konyhalál: Valentin-napi szívecskés palacsinta

szívecskés palacsinta

 

Konyhalál: Pillangós palacsinta

pillangós palacsinta

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!