Konyhalál

Kéksajtos-medvehagymás pogácsa

kéksajtos pogácsa 1

 

 

Egy pogácsa azoknak, akik nem mernek vagy nem szeretnek tésztát gyúrni és keleszteni, illetve ha számít a gyorsaság.  A tészta hozzávalóit csak gyorsan össze kell keverni, nem is szabad túlgyúrni és már lehet is nyújtani és mehet a sütőbe.

A kéksajttal nem vagyok nagy barátságban, mégis, amikor megláttam Édesemnél ezt a receptet, tudtam, hogy ez ízleni fog. (Egyébként Édessemel egyszer már főztem “együtt” vagyis az ő instrukcióit követve készítettünk gyönyörű cupcake-eket a Makifood főzőiskolában.)  Éppen annyira van jelen az íze a sajtnak, amennyire kell, a morzsolása után megmaradó, sütés közben megolvadt sajtdarabokkal a találkozás falatozáskor pedig mennyei.

Ez volt az egyike a sütiknek, amit vittem a gasztroblogger találkozóra.

 

Hozzávalók:

140 g liszt

1 tk sütőpor

1/4 tk szódabikarbóna

1/2 tk só

1 tk cukor

45 g hideg vaj, felkockázva

100 g összemorzsolt kéksajt

1 kis marék medvehagyma felaprítva (eredeti recept szerint snidling)

120 ml joghurt

 

Elkészítés:

A lisztet, sütőport, szódabikarbónát, sót, cukrot összemorzsoljuk a vajjal, majd beletesszük a sajtot, medvehagymát és a joghurtot és lágyan összedolgozzuk (ne gyúrjuk túl!).

Lisztezett felületen ujjnyi vastagságúra nyújtjuk és kiszaggatjuk.

Én lekentem a tetejüket tojással és szórtam rájuk szezámmagot is, de ez elhagyható.

210 °C-ra előmelegített sütőben sütőpapíros tepsin kb. 12 perc alatt kisütjük.

Nagyon finom, puha állagú pogácsákat kapunk, nekem 2 nap után is puhák maradtak.

 

 

Konyhalál Facebook oldal: itt található, gyere és csatlakozz!

 

kéksajtos pogácsa 5

 

kéksajtos pogácsa 2

 

kéksajtos pogácsa 3

 

kéksajtos pogácsa 4

33 legjobb magyar étel – Konyhalál fotóval!

Körözött

 

Lefekvés elôtt még átfutottam századszorra gyorsan a Facebookot, amikor feltûnt egy amerikai cikk a BuzzFeed oldalról, amit több ismerôsöm is megosztott: 33 magyar étel, melyet az egész világnak ismernie és szeretnie kellene.

Átfutottam, mi olyan érdekes és hirtelen egy ismerôs képet láttam, a medvehagymás körözöttem képét az Instagram oldalamról 😮

Sajnos nem az én blogomról linkelték a receptet, de az enyémet megnézhetitek itt.

Szóval az amerikai háziasszonyok ezek után ilyen napocskás körözötteket fognak készíteni? 🙂

 

Az Olcsó Receptek (receptneked.hu) oldalra is töltöttem fel korábban jó néhány receptet, ők pedig kiszúrták a nevemet és a cikkükben meg is említettek, gratulálva nekem. 🙂

 

És ha már körözött, itt egy másik is tőlem, szerintem szintén egész jó kép lett – bár az angol anyanyelvűek nem értenék, hogy miért is wanted a körözött 🙂

körözött

 

Konyhalál Facebook oldal: itt 🙂

 

És akkor érdemes az Instagramon is követni 🙂

 

 

 

Konyhalál KözösKedd – 8. Ázsia

Közöskedd ázsia

 

Remélem, már mindenki tudja és várja, itt a KözösKedd játék, ahol minden héten kedden megadok egy témát és ezzel kapcsolatban aznap várom a bloggerek képeit és linkjeit, amelyekből másnapra egy gyűjteményt szerkesztek.  

Amerika után folytassuk virtuális utazásunkat egy másik kontinensre, Ázsiába. Kínai, japán, indiai, arab, thai? Jöhet mindenféle ezzel kapcsolatos recept, vagy az ilyen hatású díszítés, mai témánk:  

Á Z S I A !

 

Kérem, hogy a “szabályokat” olvasd át, akkor is, ha azt gondolod, már tudod :) És kérem, hogy tartsátok is be :) – ezzel megkönnyítitek a dolgomat. A képeket és linkeket aznap a Konyhalál Facebook oldalának üzenőfalára várom (de tényleg oda, nem a képek alá, nem a csoportok üzelőfalára stb.! úgy látom, ezt a legnehezebb betartani :D ). Ezek természetesen lehetnek régi bejegyzések, de ha valakit aznapra megihlet a téma, akkor az újakat is még nagyobb szeretettel várom! :) Egyelőre mindenkitől maximum 3 db-ot kérek! Lehetőleg az üzenőfalra egyesével, képpel és természetesen linkkel töltsétek fel a recepteket. Ha valakinek nincs blogja, de szeretné, ha bekerülne a válogatásba, kérem, hogy pötyögje be a receptet is a kép mellé.

A témakiírásos blogbejegyzés alá folyamatosan töltöm fel az általatok küldött képeket és linkeket.  Ha minden jól megy, legkésőbb szerda délig felkerül az összes, tehát érdemes visszanézni a bejegyzésre.

Ha Te is jelzed a saját beküldött blogbejegyzésed alatt, hogy ez a recept részt vesz a Konyhalál KözösKedd gyűjteményében (az aktuális linkkel), azt megköszönöm. Ha van kedved, vidd hírét a játéknak, úgy jó, ha minél többen vagyunk, minél sokszínűbb a gyűjtemény! Blog oldalsávba való kép:

közöskedd kocka

Hozzá a link: http://konyhalal.cafeblog.hu/kategoria/kozoskedd/

 

Várom az egzotikus receptjeiteket, képeiteket!

 

A kollekció: 

 

Sütök-Főzök: Csirkés-zöldséges pirított tészta

csirkés zöldséges pirított tészta ázsia

 

Fűszermánia: Kínai zöldséges tészta 2 in 1

kínai zöldséges tészta

 

Gizi receptjei: Szecsuáni sült csirkemell

szecsuáni sült csirkemell

 

 

Gizi receptjei: Zöldséges-tojásos sült rizs

zöldséges tojásos sült rizs

 

 

Gizi receptjei: Édes-csípős csirkeszárny

édes csipős csirkeszárny

 

 

Egy kicsi bors: Pirított rizstészta csirkemellel

piritott rizstészta

 

 

Egy kicsi bors: Csokoládés wassant tangzhong technikával

csokis wassant

 

Kabóca a konyhában: Garnélás sült rizs

1

 

Rozmaring & Ibolya: Fokhagymás hátszín gyömbéres spenóttal

1

 

Rozmaring & Ibolya: Chop suey

1

 

Rozmaring & Ibolya: Jiaozi

1

 

 

Wannabe chef: Vietnámi palacsinta – bahn xeo

1

 

Wannabe chef:  Gjóza – húsos töltött táskák

1

 

 

Wannabe chef: Narancsos csirke, az “álkínai”

1

 

 

Műkedvelő Hedonista: Mogyorószószos rák

1

 

Műkedvelő Hedonista: Kókusztejes csirkecsíkok virágzó metélőhagymával és amarant levéllel

1

 

 

Műkedvelő Hedonista: Kékkagyló ázsiai ízekkel

1

 

 Tortafüggő Marisz: Kínai édes-savanyú sertés

1

 

Női ez meg az: Sertéshús lilahagymával

1

 

 

Női ez meg az: Kínai padlizsán

1

 

 

Női ez meg az: Kínai édes mandula

1

 

 

Csigabige kuckója: Csirkés-zöldséges pirított tészta

1

 

Konyhalál: Uirou

uirou

 

Ez történik, ha 11 gasztroblogger találkozik …

gasztroblogger találkozó

 

Hétvégén már a 3. alkalommal szerveződött gasztroblogger találkozó. Eddig nem vettem részt ilyenen, de már nagyon kíváncsi voltam bloggertársaimra, ezúttal nem szerettem volna kimaradni. 11-en gyűltünk össze, név szerint Marka (Marka boszikonyhája), Dina  (Dina világa), Andi (Sherpa konyhája), Sasó (Sütök-Főzök), Györgyi (Csak mert szeretem), Juci (FromJuci), Marisz (Tortafüggő Marisz), Zsuzsi (Fehér Falat), Ági (A tetovált lány konyhája), Zsuzsi (Praliné paradicsom) és én.

A csapat egy része már régebbről ismerte egymást, de minket, újakat is nagy szeretettel és örömmel fogadtak. Madárka is velem tartott.

image

 

Ez egy ilyen batyus buli, mindenki hoz magával többféle finomságot. Először kipakolás, majd nagy ételfotózás (gasztroblogger betegség) …

1

ételt fotózók fotója – Györgyi fotója 

 

… majd előkerült a meggylikőr és a pálinka is.

1

koccintás Marisz meggylikőrjével – Györgyi fotója

 

Ezután jöhetett a nagy kóstolás is, ennyi mindent nem is lehetett kipróbálni, otthonra is jutott “tesztalany”. Közben jókat nevettünk, hallgattuk a sztorikat, Marka majdnem kokainos kávét kapott, Dina viszont ténylegesen a pálinkát húzta meg a víz helyett, láttunk az étteremben egy becsomagolt sétáló fát … ez mind így volt, de nem az alkohol nagy mennyisége miatt (Dinánál ez a megállapítás már nem minden kétséget kizáróan igaz :D)

 

1

“kerekasztal beszélgetés” – Györgyi fotója

 

1

Ugyanez az asztal másik “sarkáról” – Marka fotója

 

1

 Juci pálinkát töltöget szorgosan – Marka fotója

 

1

 Itt Dina nagyon sztorizott valamiről 🙂 – Györgyi fotója

1csoportkép – Györgyi fotója

 

Nemsokára jönnek a bejegyzések arról, hogy én mit vittem, a többieké pedig a fenti linkeken megtalálható (lesz).

 

Konyhalál Facebook oldal: itt 🙂

 

 

A kiskakas gyémánt félkrajcárja – ételkép

kiskakas gyémánt félkrajcárja

 

Akik már régebb óta követnek, láthattak tőlem néhány ételből való “képet” itt, itt, itt és itt.

Most egy tojásból és néhány szelet kaliforniai paprikából “faragtam” képecskét, a “gyémánt félkrajcárt” pedig ha jól emlékszem, krumpliszedés közben találtam a földben.

 

Ne feledjétek a kis játékomat, nézzétek meg itt!

 

 

kiskakas gyémánt félkrajcárja

 

kiskakas gyémánt félkrajcárja

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!