Konyhalál

Lemon curd (angol citromkrém)

 

Kellett egy jó lemon curd recept sütibe és mivel korábban láttam, hogy van tojás nélküli változata is, gondoltam, kipróbálom azt. De aztán mindenhol a Jamie Oliver-féle recept bukkant fel, aki tett bele fehérbort is, nekem meg valahogy úgy tűnik, a bor elrontaná a jó kis citromos-savanyú ízét, úgyhogy végül maradtam a tojásos változatnál, abból is az Édesem-félénél, amit a cupcake-tanfolyamon ki is próbáltunk.
Most is abszolút bevált 🙂 Annyit változtattam rajta, hogy a végén kevertem bele némi citromlében elkevert keményítőt, mert nem akartam, hogy kifolyjon a tészta közül. A nagyon részének mondjuk nem volt esélye erre, mert én faltam fel minden nélkül 🙂

Hozzávalók:

2 nagy citrom leve és héja
3 tojás, enyhén felverve
200 g cukor
85 g vaj

Elkészítés:

A citromok levét és héját a többi hozzávalóval együtt folyamatosan kevergetve addig főzöm alacsony hőfokon, amíg be nem sűrűsödik annyira, hogy a fakanálra rátapad. Én itt kevertem hozzá a citromlében elkevert keményítőt, de ez nyilván kihagyható, a krém sűrűsége úgyis a tojások és citromok méretétől is függ.
Kóstolás címén a felét kikanalazzuk azonnal. Lehűtve fogyasztjuk. 

Korábban készítettem narancs curdöt is, az is ugyanilyen finom 🙂

 

Nyomozz! Süss! Nyerj!

3. Már a 3. ponthoz is eljutottál! De ez még nem a vége 🙂 Már megint ez a zöld szín … van ennek a curd-nek egy zöld változata is a blogon …

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Azt hiszem, nekem is kellene csinálnom újra … 🙂

  2. Olgis says:

    Biztosan finom, most hallottam róla először.Biztosan ki lesz próbálva.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!